nlc.hu
Aktuális

Létezik már teszt a szívinfarktus előjelzésére

Egy teszt képes kimutatni, kapsz-e négy éven belül infarktust

Az amerikai kutatók által kifejlesztett módszer a vérben található fehérjéket elemzi és kétszer olyan megbízható, mint az eddigi előjelzések.

Amerikai kutatók kifejlesztettek egy új technológián alapuló vérvizsgálatot, amely kimutatja, mi a valószínűsége annak, hogy a páciensnél a következő négy évben szívinfarktus, stroke, vagy szívelégtelenség alakul ki. Arra is választ ad, mennyire valószínű, hogy ezeknek a kimenete halálos lesz – számolt be a fejlesztésről a The Guardian.

vérminta

Fotó: Pixabay

A teszt a vérben található fehérjéket elemzi és a szakemberek szerint kétszer olyan pontos eredményeket ad, mint az eddigi rendelkezésre álló módszerek, melyek az illető korából, neméből, etnikai hovatartozásából, kortörténetéből és vérnyomásából vontak le következtetéseket.

A teszt gyors visszajelzést tud adni az orvosok számára arról is, mennyire hatékony egy adott gyógyszer. A szakemberek ezért azt remélik, hosszú távon jelentős segítséget nyújt majd abban is, hogy minél jobb gyógyszereket tudjanak kifejleszteni azok számára, akik kardiovaszkuláris betegségekben szenvednek.

Úgy gondolom, a személyre szabott orvoslásnak a soron következő kihívása, annak megválaszolása, egy adott páciensnek van-e szüksége valamilyen kiegészítő kezelésre, illetve, hogy egy kezelés alatt álló betegen segítettek-e az adott gyógyszerek

– fejtette ki a Stephen Williams a coloradói székhelyű SomaLogictól. A kutatást vezető szakember beszélt arról is, hogy a tesztet az Egyesült Államokon belül már több helyen is használják és reményeik szerint a közeljövőben erre az Egyesült Királyságban is lesz lehetőség. Mint mondta,

Az NHS határozottan rajta van a radarunkon és egyeztetünk az illetékesekkel arról, hogyan lehetne ezen a téren előre lépni.

Miközben a genetikai vizsgálatok előre tudják jelezni, hogy az adott személy esetén van-e kockázata egy bizonyos betegség kialakulásának, a fehérjeelemzés arról ad pontos képet, a különböző szervek, szövetek és sejtek agy adott pillanatban éppen hogyan működnek.  

Kutatásukhoz Williams és munkatársai 22849 emberből vettek vérplazma mintát. A mintákban összesen 5000 fehérjét elemeztek és ezekből azonosítottak be 27-et, melyek szerintük alkalmas arra, hogy előjelezzék annak a valószínűségét, az illető négy éven belül szívinfarktust, vagy stroke-ot kap, szívelégtelenség lép fel nála, vagy meghal. Fontos, hogy a teszt olyan betegeknél is alkalmas a rizikó megállapítására, akiknek már volt korábban szívinfarktusuk, vagy stroke-juk és eleve gyógyszert szednek, hogy megelőzzék ezek megismétlődését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top