Kirándulók szeme láttára marcangolt szét egy kutya egy őzet a Pilisben. A kiránduló pár több órán át próbálkozott segíteni a megsebesített állaton, de végül otthagyták. Az eset híre eljutott a hatóságokhoz, így folyamatban van a történtek kivizsgálása – számolt be az esetről a Blikk.
A lapnak nyilatkozott az eset egyik szemtanúja. A nő (aki azt kérte, csak keresztnévvel szerepeljen a cikkben) azt mondta, hogy egyszer csak elcsörtetett mellettünk az őz, nyomában a kutyával, majd azt látták, hogy az „eb rávetette magát a szerencsétlenre és elkezdte tépni a húsát”. Az események hatására „annyira elöntötte az adrenalin” az agyukat, hogy egyikükben sem merült fel, hogy a kutya esetleg őket is megtámadhatja. Az állatok közelébe mentek és ordítani kezdtek, hogy elzavarják az ebet.
Miután a kutyát elkergettük, szerettünk volna segítséget kérni, hogy szegény állat ne szenvedjen tovább, de nem sikerült
– idézte fel az eseményeket. Egy Facebook-posztban Ágnes azt írta, hiába hívták az állatkertet, vadasparkot, random állatmentőket, a helyi önkormányzati rendészetet, a rendőröket, nemzeti parkokat, erdőkezelőket és vadásztársaságokat, érdemben senki sem segített. Az állatkert megadta két vadász telefonszámát, de a pár egyiküket sem tudta elérni. jegyezte meg a nő. Két óra elteltével ők is eljöttek. Mint Ágnes fogalmazott,
Borzalmas érzés volt. Akkor az őz még szuszogott. Hogy utána mi történt az állat tetemével, mi sem tudjuk.
Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő szóvivője az üggyel kapcsolatban arról tájékoztatta az ügyet, hogy a Budapesti Erdőgazdaságon keresztül kaptak hírt a megtámadott őzről, és jelenleg vizsgálják, pontosan mi történt. Elmondta, hogy ha bebizonyosodik, hogy az ő területükön támadta meg a kutya az őzet, akkor feljelentést tesznek.
Jelezte egyúttal azt is, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. területén kirándulni vágyók tájékozódhatnak a cég honlapján többek között arról, hogy kutyával érkezve mire figyeljenek oda. Így írnak arról is, hogy
kutyát póráz nélkül sétáltatni akár az erdőben, akár bárhol másutt, felelőtlenség.
Tavaly áprilisban egy ló pusztult el Budapesten miután kutyák miatt megvadult, kirohant az úttestre, ahol egy teherautó elgázolta.