nlc.hu
Aktuális

Kegyetlen módszerekkel vádolják a kézilabdaedzőt a szülők

Ecetbe mártotta a körmüket rágó gyerekek kezét – kegyetlen módszerekkel vádolják a kézilabdaedzőt a szülők

A pusztazámori iskola kézilabdaedzője a szülők szerint kegyetlen fegyelmezési módszereket használt a foglalkozásokon.
Kézilabda a pályán

Aki rágta a körmét, annak a társaival adatott taslit egy kézilabdaedző az egyik pusztazámori általános iskolában. Később ugyanezért azzal büntette a diákokat, hogy 20 százalékos ecetbe kellett mártaniuk a kezüket – ezt állítják az érintett szülők, akiknek gyerekeik panaszkodtak otthon a történtekről.

Az RTL Híradó beszámolója szerint

volt olyan kislány, akinek az edző belevágott a hajába, mert nem volt a gyereknél hajgumi.

Egy másik gyerek pedig azért zokogott az órán, mert egy halomban ráfeküdtek a gyerekek, és nem kapott levegőt.

A felháborodott szülők levelet írtak az iskola igazgatójának, aki azt írta, hogy kivizsgálja az ügyet, és ebben a tanévben már nem lesz kézilabda szakkör.

A Magyar Kézilabda Szövetséghez nem érkezett panasz az érdi női kézilabdacsapatnál is dolgozó, játékosként több mint 200-szoros válogatott edzőre. Ugyanakkor a szövetség jelezte, ha írásos jelzést kapnak, kivizsgálják az ügyet.

A rendőrséghez nem érkezett feljelentés az ügyben.

Megalázás, agresszió, szexuális és lelki erőszak – minden harmadik gyerek él meg ilyesmit sportpályafutása során az UNICEF egy korábbi jelentése szerint. 

(Kiemelt kép: illlusztráció, fotó: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top