Úgy tűnik, egy 17 és egy 18 éves bódvalenkei fiú a Balaton idei első két áldozata. Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője elmondta, hogy a fiúk szombat este Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre merültek el.
Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait.
A rendőrség és a vízirendészet azonnal megkezdte a kutatást szonárral az eltűnt fiatalok után. A keresés jelenleg is tart.
A fiúk elmerülése idején nem volt érvényben viharjelzés. Idegenkezűség nem merült fel, így az ügy kivizsgálása várhatóan közigazgatási hatásági eljárás keretében zajlik majd – közölte a szóvivő.