Óriási szárazság sújtja Jászberényt a napokban, ráadásul az utóbbi időben, pont a hőség miatt egyre több helyen állítottak fel kerti medencéket a lakosok. A rengeteg kieső víz miatt vízkorlátozást vezettek be a városban – írja a Magyar Narancs. Jelenleg a szokásosnál ezer köbméterrel több vízigénye van a városnak. Tervek vannak rá, hogy növelni kell a vízbázist és kutakat kell felújítani. Most olyan korlátozást vezetnek be, amelynek értelmében nappal nem lehet locsolni, és a párakapukat is megszüntetik. Minderről szerdai rendkívüli ülésén döntött a képviselő-testület.
A városban egyébként 137 kilométernyi vízcsőhálózat van, ennek java része még régi, eternitcsöves. Ennek kicserélése azonban súlyos milliárdokba kerül, ezt a beruházást egyedül a város költségvetése nem bírja el. Így továbbra is számítani kell esetenként csőtörésekre, rejtett vízelfolyásokra.