nlc.hu
Aktuális

Olasz gleccserkatasztrófa: magyarok is lehetnek az eltűntek között

Magyarok is lehetnek az olasz gleccserkatasztrófa eltűntjei között

Az eltűntek listáját a közeli parkolóban hagyott, és azóta is üresen ott maradt gépkocsik alapján igyekeztek összeállítani.

Vasárnap Olaszországban, Marmolada-ban jégcsuszamás történt, a legutolsó információk szerint az eltűntek száma tizenhárom, heten haltak meg, a sebesültek száma nyolc. A Telex azt írja, hogy a jégcsuszamlásben eltűntek számát korábban huszonkettőre becsülték, ám ez mostanra csökkent. 

Többekről ugyanis kiderült, hogy noha a helyszínen tartózkodtak a jégcsuszamláskor, bajuk nem esett, családtagjaik mégis eltűntként jelezték őket a hatóságoknak. 

Mario Draghi miniszterelnök közölte, hogy az eltűntek listáját a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi parkolóban hagyott, és azóta is üresen ott maradt gépkocsik alapján igyekeztek összeállítani.

A parkolóban még négy ilyen külföldi gépjármű van, két cseh, egy német és egy magyar rendszámú

– mondta Draghi. 

A lap érdeklődött a milánói magyar konzulátusnál és a külügyminisztériumnál, kaptak-e értesítést eltűnt magyarokról, de még egyelőre nem kaptak választ.

A klímaváltozás is szerepet játszott a balesetben

A jégcsuszamlást a magas hőmérséklettel magyarázzák: szombaton csúcshőmérsékletet, 10 Celsius-fokot mértek a Marmolada csúcsán. Kutatók szerint a klímaváltozás miatti általános hőmérséklet-emelkedés nehezebben megjósolhatóvá teszi a gleccserek mozgását. A szakemberek már régóta kongatják a vészharangot, de mi magunk is láthatjuk, hogy a klímaváltozás egyre inkább megmutatja magát, tűzvészek, jégolvadás, szárazság és még megannyi formában. Itthon is tapasztalhatjuk a globális felmelegedést, egy friss tanulmány szerint mintegy 90 százalékos valószínűséggel állíthatjuk, hogy az emberi tevékenység miatt nő a tartós hőhullámos napok száma Magyarországon. A pesszimista forgatókönyv szerint, ha a jelenlegi módon folytatjuk a kibocsátásokat, úgy a mainál 12-szer több tartós hőhullámos napra számíthatunk a század végéig országosan. A déli országrész, Szeged környéke és az Alföld a legkitettebb, ahol 30 nap feletti éves értékeket várunk.

gleccser, jég

A kép csak illusztráció. Fotó: Eduardo (Fuster/Education Images/Universal Images Group via Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top