nlc.hu
Aktuális

Meghalt Abe Sinzó volt japán miniszterelnök

Meghalt Abe Sinzó volt japán miniszterelnök, akire rálőttek egy rendezvényen

Belehalt sérüléseibe Abe Sinzó volt japán miniszterelnök, miután egy kampányrendezvényen rálőttek.

Kórházba szállítása után belehalt sebeibe Abe Sinzó volt japán miniszterelnök, akire egy pénteki kampányrendezvényen többször rálőttek.

A volt miniszterelnök éppen a Japán középső részén található Nara városában mondott kampánybeszédet, amikor váratlanul több lövés érte. Televíziós képsorokon látni lehet, hogy a volt kormányfő egyszer csak eszméletét vesztve összeesik, pillanatokkal később pedig a háttérben lévő rendőrök egy szürke pólós férfit kényszerítenek a földre, akit ekkor már lefegyvereztek. Szemtanúk szerint először egy hangos durranás hallatszott, majd füstfelhő keletkezett a lövések irányából.

A 67 éves Abét rögtön kórházba szállították, de ekkor már a szíve és a légzése is leállt. A narai kórház intenzív osztályának főorvosa, Fukusima Hidetada elmondta, hogy a politikust a két nyaki lövés mellett a szívén is megsebesült, halálát az erős vérzés okozta.

A 41 éves gyanúsítottnál lefoglaltak egy vélhetően házi készítésű fegyvert. A rendőrség tájékoztatott, hogy a gyanúsított egy narai japán állampolgár, aki a haditengerészetnél eltöltött hároméves szolgálat után 2005-ben szerelt le. Az NHK japán közszolgálati televízió úgy tudja, a merénylő csupán annyit mondott, „elégedetlen volt” az egykori kormányfővel, a narai rendőrkapitányság részéről azonban azt közölték, a támadónak nem Abe politikai nézeteivel volt problémája.

Abe Sindzó japán miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Tokióban 2020. május 14-én

Abe Sinzó sajtótájékoztatót tart Tokióban 2020. május 14-én (Fotó: MTI/EPA/Bloomberg/Kon Akio)

Abe először 2006-ban lett miniszterelnök, ezzel 52 évesen Japán legfiatalabb kormányfője lett a második világháború után. Politikai botrányok, választási csalások gyanúja és a pártját érő vádak miatt a következő évben egészségügyi okokra hivatkozva azonban lemondott.

2012-ben ismét ő töltötte be a kormányfői tisztséget, amit egészen 2020-ig magáénak tudhatott; ekkor ismét betegség miatt mondott le, de továbbra is fontos szerepet töltött be a kormányzó Liberális Demokrata Pártban (LDP).

Kisida Fumio, Japán jelenlegi miniszterelnöke „brutális tettnek” és „teljes mértékben megbocsáthatatlannak” nevezte a választási kampány közepette végrehajtott merényletet. Elmondta, hogy a volt miniszterelnök „személyes jóbarátja volt”, akitől „értékes tanácsokat és támogatást kapott”.

Jóllehet a merénylet után Kisida bejelentette, hogy felfüggeszti a választási kampányt, a Kyodo hírügynökség később arról értesült, hogy folytatja a vasárnap tartandó felsőházi választások előkészületeit.

Japánban ritkán fordulnak elő lőfegyveres támadások, amit leginkább a szigorú fegyvertartási szabályok indokolnak: ahhoz, hogy valaki fegyverhez jusson, először egy lövészegyesület ajánlására van szükség, ezt pedig alapos rendőrségi ellenőrzés követi.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top