nlc.hu
Aktuális

A kormány megkönnyítette a fakitermelés szabályait

Ezzel jár, hogy a kormány megkönnyítette a fakitermelés szabályait

Már a vonatkozó kormányrendelet is megjelent.

A múlt szombaton tartott kormányzati sajtótájékoztatón Gulyás Gergely a hatósági áras üzemanyag vevőkörének szűkítése mellett többek között azt is bejelentette, hogy elrendelik a tűzifa kivitelének tilalmát és a fakitermelés bővítését is. Ehhez kapcsolódva jelent meg a napokban egy kormányrendelet, ami alapján a Telex azt írja, hogy a kitermelés megkönnyítésével a természetvédelmi szempontok is sérülnek.

A közmunkásokat foglalkoztató Dehusz (Debreceni Humán Szolgáltató) Kft. dolgozója tűzifát aprít a cég telephelyén Debrecenben

A közmunkásokat foglalkoztató Dehusz (Debreceni Humán Szolgáltató) Kft. dolgozója tűzifát aprít a cég telephelyén Debrecenben 2020. január 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A rendeletben foglaltak szerint 

  • ha egy védett területen termelnek le egy idegenhonos fajokból álló erdőt, például akácot, akkor a helyére nem kell őshonos fajokat telepíteni, sőt egyáltalán semmit sem kell telepíteni, ha az erdő sarjakból képes megújulni
  • a természetvédelmi területen könnyebb lehet tarvágást végezni, és ez nagyobb területre is kiterjedhet.
  • az állami erdészetekben nem szükséges hatósági engedélyt kérni a kitermelni kívánt erdőrészlethez vezető utakhoz
  • a 100 százalékban állami tulajdonú erdőkben is lazább szabályok vonatkoznak a vágásérettségi kor megállapítására, vagyis fiatalabb állományok is letermelhetőek lesznek
  • az eddigiektől eltérően nemesebb fafajok letermelt területeit, cser- és nemestölgyet is elég lesz sarjról felújítani
  • az erdőtervben nem szereplő fakitermelésre az erdőgazdálkodásért felelős miniszter döntése alapján is sor kerülhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top