nlc.hu
Aktuális

Időjárás-előrejelzés

Hétfőn még esni fog, aztán visszatér a kánikula

A hét elején még várhatók záporok, zivatarok, aztán megint a napsütésé lesz a főszerep.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű, de főként a reggeli, délelőtti időszakban erősebben felhős, borult tájak is előfordulhatnak – nagyobb eséllyel a déli és nyugati megyékben. Az ország nagyobb részén csapadék nem várható, inkább csak helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül, majd napközben ott is mérséklődik a légmozgás. Zivatarok mentén átmeneti szélerősödés előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére általában 20 és 26 fok közé hűl le a levegő – írja a kiderul.hu.

Extrém hőség a Közel-Keleten

(Fotó: Getty Images/fhm)

Hétfőn a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés valószínű. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar, legkisebb eséllyel az ország délnyugati harmadán. A szél csak zivatarban erősödhet meg. A délutáni órákban 29, 34 fokot mérhetünk.

Kedden gomoly- és fátyolfelhők várhatók, az ország nagy részén sok napsütéssel. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel hazánk keleti, északkeleti harmadán és a nyugati határ közelében. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél többfelé megélénkül, zivatarban megerősödik. Hajnalban 13, 21, délután 29, 34 fok lesz a jellemző.

Szerdán nagyrészt derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nélkül. A légmozgás jobbára mérsékelt lesz. Hajnalban 13, 22, a délutáni órákban 31 és 36 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön is jobbára derült vagy gyengén felhős, napos, száraz időre van kilátás. A déli szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 15 és 23, a maximum általában 33 és 38 fok között valószínű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top