Gulyás Gergely szerint az OMSZ „teljes kudarcot vallott”

nlc | 2022. Augusztus 23.
A rendkívüli kormányinfón elhangzott az is, hogy a földgáz fűtőértékéhez igazítják az átlagfogyasztást.

Energiahelyzet, a kormány Országos Meteorológiai Szolgálattal való elégedetlensége, a Vodafone felvásárlása, a tanárhiány, határvadász toborzás, illetve Orbán Viktor miniszterelnök nyaralása – többek közt  ezek kerültek szóba a keddi rendkívüli kormányinfón.

(Fotó: MTI)

A keddi kormányülést Semjén Zsolt vezette, és az energiahelyzetről volt szó – ezzel indította el Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddre meghirdetett rendkívüli kormányinfót – számolt be a Telex.

A miniszter szerint a magyar energiaellátás biztosított, a jelenlegi igényeket ki tudják elégíteni, és folyamatosan tárgyalnak további beszerzésekről. Gulyás ugyanakkor hozzátette, hogy a jelentős áremelkedés miatt azonban kénytelenek voltak módosítani a rezsicsökkentésen.

A közelmúltbéli módosítások elfogadása után viszont nem volt nyilvánvaló, hogy a földgázfogyasztásban pontosan hogyan számolják majd az 1729 köbméterben meghatározott átlagfogyasztást, hiszen a különböző forrásból beszerzett földgáznak eltérő a fűtőértéke.

A kormány úgy döntött, hogy a fűtőértéket 63 ezer megajoule fölött állapítja meg, így még a leggyengébb fűtőértékű gázból is elfogyaszthatják a felhasználók az 1729 köbmétert.

Az erről szóló rendelet még a nap folyamán megjelenik.

A 444-nek a kormányinfóból készült tudósításából kiderült, Gulyás beszélt arról is, hogy az Európai Bizottsággal több területen tárgyalnak. A Bizottság kérdéseire éjfélig kellett válaszolnia a kormánynak, Gulyás azt tudja mondani, hogy olyan választ tudtak küldeni, ahol a Bizottság összes írásos javaslatával közös álláspontra jutottak, minden eddiginél szigorúbb rendszert állítanak fel az uniós közbeszerzések ellenőrzésére. Erről azt mondta, nincs semmiféle titkolni valójuk az Európai Bizottság előtt, pedig ha összehasonlítjuk az itthoni rendszert más országokéval, semmi sem indokolja a szigorítást.

Gulyás ennyit akart elmondani, ezután jöttek a sajtó kérdései.

A kormányinfón a közmédia arról érdeklődött, mi indokolta az OMSZ két vezetőjének a felmentését. Gulyás azt mondta, Palkovics Lászlónak nem kell indoklást adnia, de a minisztérium álláspontját a kormány minden tekintetben elfogadta és támogatja.

Gulyás azt mondta, a személycserére az augusztus 20-i előrejelzés nélkül is sor került volna. Gulyás szerint ez nem az utolsó, hanem az utolsó utáni csepp volt a pohárban.

A kérdésre, hogy a kormány nem mérlegeli-e az OMSZ kérését, hogy vonják vissza az OMSZ vezetőinek felmentését, Gulyás azt mondta, a kormány teljesen egyetért Palkoviccsal, aki már augusztus 20. előtt is elégedetlen volt az OMSZ szakmai vezetésével. (Egyelőre egyébként nem jelöltek ki a helyükre senkit.)

Gulyás szerint önmagában az, hogy augusztus 20-án az OMSZ „teljes kudarcot vall”, nem lett volna elég. Gulyás azt mondta, nincs értelme a két vizsgálóbizottság felállításának, mert egyértelmű volt, hogyan zajlott a döntéshozatal. A kormányinfó későbbi részében a miniszter elmondta azt is, hogy egyelőre nem született döntés arról, kik lesznek az OMSZ vezetőinek utódai.

Az ATV kérdésére elmondta, hogy fel sem merült, hogy csatlakozni kelljen az Európai Ügyészséghez, ezzel Magyarország nincs is egyedül.

A Magyar Nemzet megkérdezte, mit szól a kormány azokhoz a kritikákhoz, hogy túl drágán veszi meg az állam a Vodafone-t, és mi szükség volt a kommunikációs cég megvételére. Gulyás azt mondta, a kormány 2010-ben kimondott célkitűzésének része volt, hogy legalább fele részben legyen magyar tulajdon többek között a kommunikációs szektorban is.

A HVG megkérdezte, hogy voltak-e hatástanulmányok és kimutatások arról, hogy pénzügyi válság idején erre költsön a kormány, és miből lesz rá forrás. Gulyás elmondta, hogy az állam kisebbségi tulajdonos lesz (49 százalék). Ilyenkor egy több hónapos eljárás jön, ami során részleteiben értékelik a céget, nemzetközileg elfogadott könyvvizsgálónak is tanúsítania kell, hogy a cég értéke megfelel a megállapodásnak. Gulyás szerint a finanszírozást addig kell megteremteni, amíg az ügyletet le nem zárják.

Arra a kérdésre, hogy a Budapest Airport megvételére nem volt pénz, de most úgy tűnik, erre lesz, vagy legalábbis találnak. Gulyás szerint az államnál ilyen kiadás esetén a lehető legalaposabb, jogszabályban rögzített eljárásrendet kell betartania. A reptér egyébként ennek a többszörösébe került volna.

Ezzel a témával kapcsolatban kicsit később a miniszter az RTL kérdésére elmondta, hogy a nagyberuházásokat elhalasztották, de a Vodafone felvásárlását nem lehetett, mert most volt rá lehetőség. Arra a kérdésre, a 4iG-nek ad-e hitelt az állam arra, hogy a saját részét megvegye a Vodafone-ból, azt mondta, erről még nincs döntés.

A Reuters ezzel a témával kapcsolatban rákérdezett, hogy a Vodafone-felvásárlást a kormány esetleg hitelből készül-e finanszírozni, mire  Gulyás azt mondta, a feltételezés nem áll messze a valóságtól.

A 444-től Czinkóczi Sándor megkérdezte, miért járnak jól az adófizetők a felvásárlással, Gulyás elmondta, hogy magyar tulajdonba kerül. Arra, hogy miért kisebbségi tulajdonos az állam, azt mondta, a lényeg, hogy magyar tulajdonban legyen.

Szóba került a közoktatásból hiányzó 16 ezer tanár ügye is, illetve, hogy a pedagógusok közül a következő 5 évben 25 ezer fogja elhagyni a pályát. Gulyás ezzel kapcsolatban a HVG kérdésére azt mondta, hogy hoztak intézkedéseket, például a nyugdíjba vonulók továbbra is taníthatnak, miközben a nyugdíjat is megkapják. Gulyás szerint egyébként 16 ezres hiány nincsen, most sem látnak olyan okot, ami az oktatás folytonosságát veszélyeztetné. Gulyás jelezte, a kormány még többször fog tárgyalni az oktatás átalakításáról.

Arról, hogy a Tanítanék mozgalom demonstrációkat tervez a pedagógus-béremelésekért, Gulyás azt mondta, azon dolgoznak a Bizottsággal, hogy történelmi béremelés jöhessen létre, eközben meg ellenzéki politikusok azért lobbiznak, hogy ne kapjuk meg a pénzt, és ne lehessen béremelés, úgyhogy Gulyás javasolja, hogy náluk tüntessenek.

A 24.hu-nak arra a kérdésre, hogy miért várnak Brüsszelre a pedagógus-béremeléssel kapcsolatban, Gulyás azt mondta, nem várnak Brüsszelre, de az elmúlt években a pedagógusbérek relatív versenyhelyzete romlott, ezért azon vannak, hogy emelni tudják a béreket, de jött egy járvány és egy háború, így nem csoda, ha az EU-s pénzekre is számítanak. Arra a kérdésre, hogy fontosabb-e a Vodafone megvásárlása, Gulyás azt mondta, ez két külön utca, az egyik befektetés, pénzt hoz, a másik egy költség.

A TV2 megkérdezte, hogy állnak a gáztárolók feltöltöttségi szintben. Gulyás azt mondta, nem a százalékos töltöttség a lényeg, 3.8 milliárd köbméter a tárolt mennyiség, ami 76 téli napra elég a lakossági és ipari felhasználást is figyelembe véve, utóbbi nélkül fél évre elég. (A töltöttség egyébként 66 százalék) Magyarország élelmiszer-ellátása biztosított, Magyarország egy jó évben 22 millió embert tudna ellátni, az aszály ellenére is el fognak tudni látni 9 millió embert.

Az Index megkérdezte, hogy Altusz Kristóf tényleg Kijevben tárgyalt-e. Gulyás azt mondta, nem tud róla, miről volt szó, az államfő diplomáciai tanácsadójáról van szó.

A Telex afelől érdeklődött, hogy meddig van szabadságon Orbán Viktor miniszterelnök és hol nyaral, amiről Gulyás azt mondta, jövő héten fog már dolgozni, de hogy hol nyaral, azt majd ő elmondja. Orbán horvátországi vacsorájáról a horvát elnökkel azt mondta, nem volt hivatalos tárgyalás, hogy barátok-e, de arról őket kell megkérdezni. Gulyás szerint nem hivatalos találkozó volt, aktuális politikai kérdésekről cseréltek eszmét. Arra a kérdésre, hogy augusztus 20-át miért hagyta ki Orbán, Gulyás azt mondta, évek óta van egy megállapodás, hogy az ünnepen az államfő jelenik meg, Orbán ehhez tartotta magát.

Hogy miért kísérte Orbánt Bécsbe 25 fős küldöttség, Gulyás azt válaszolta, ő spórolt a benzinen, és Orbán Balázzsal egy kocsiban utaztak. A sajtóhíreket, hogy Orbánék a Hotel Bristolban szálltak meg az elnöki lakosztályban, Gulyás azt mondta, ennél vannak lényegesen drágább szállodák is, erről lehet vitatkozni, de a rendszerválás óta minden miniszterelnök vagy államfő ilyen vagy ennél drágább szállodákban szállt meg. Arról, hogy a jelenlegi helyzetben érdemes-e ekkora küldöttséggel ilyen drága szállodában megszállni, Gulyás azt mondta, extrém luxusról nem érdemes beszélni. Gulyás azt nem tudta megerősíteni, hogy a nemzetbiztonság is vizsgálja-e, ki szivárogtatta ki a luxusutazás részleteit.

Kérdésre a miniszter elmondta, még felmérik, milyen állami intézményeknél milyen plusz költségekkel járnak az elszabadult energiaárak. A Miniszterelnökségnek is az a feladata, hogy megvizsgálja, mi az a hőfok, amire fűteni kell. A fűtési szezon kezdetére meg kell vizsgálni, mi az, amit tudnak finanszírozni. Egyelőre kormánydöntés nem született.

A Mandiner megkérdezte, hogy áll a határvadász-toborzás: Gulyás arról adott tájékoztatást, hogy 2700 határvadász tesz esküt szeptemberben, év elejére pedig 4000-en lesznek.

A Napi.hu kérdésére, hogy terveznek-e támogatást adni, ha valaki nem tudja kifizetni a gázszámlát, Gulyás azt válaszolta, az átlagos fogyasztás szintjéig jelentős támogatást ad az állam, mai áron nézve minden egyes mérőhelyre több mint 200 ezer forintot fizet az állam a lakosság helyett. Arra a kérdésre, hogy mit tegyen, aki az átlag fölé megy, de kiskeresetű vagy nyugdíjas. Gulyás azt mondta, azon dolgoznak, hogy sikerüljön csökkenteni a fogyasztást. Gulyás Gergely szerint a kormány nem akar áfát emelni.

Zárásként az ATV afelől érdekelődött, hogy terveznek-e emelést a családi pótlék összegén mire Gulyás Gergely elmondta, hogy nem, de a családtámogatásra fordított összeg nem lesz kevesebb, mint tavaly vagy tavalyelőtt.

 

Exit mobile version