nlc.hu
Aktuális
Roger Federer bejelentette visszavonulását

Roger Federer bejelentette a visszavonulását

Az utóbbi, sérülésekkel teli időszak után várható volt, hogy így dönt.

Roger Federer a közösségi oldalán bejelentette, hogy visszavonul a profi sporttól. A teniszlegenda egy levelet lefotózva osztotta meg a világgal, hogy a londoni Laver Kupa lesz az utolsó versenye. 

„Ezután is fogok teniszezni, csak nem indulok Grand Slam tornákon. Ez egy keserédes döntés, hiszen minden hiányozni fog, amit ettől a versenysorozattól kaptam. De ugyanakkor sok okom van az ünneplésre is” – írja a közleményében. 

Federer több mint egy éve nem versenyzett, hiszen térdsérüléssel küzdött, ám még így is ő a legjobban kereső teniszező a világon: vagyona tavaly szeptember óta 90 millió dollárral (35,8 milliárd forint) gyarapodott.

Roger Federer a karrierje alatt 310 héten keresztül vezette az ATP világranglistáját, amellyel abszolút rekordernek mondható. Pályafutása során már több mint 1200 meccset nyert, eddig összesen 103 címet szerzett, ebből 20-at Grand Slam-tornán, 28-at ATP Masters Series-versenyen, 6-ot az évzáró ATP-világbajnokságon (ATP World Tour Finals). Megnyerte mind a négy Grand Slam-tornát, s ezzel teljesítette a karrier-Grand Slamet.

Roger Federer

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top