nlc.hu
Aktuális

Kiss Endi születésnapi interjú

Kiss Endi: „Szeretnék megtanulni angolul és meg kéne csinálnom a jogsit”

52 éves lett a Hooligans frontembere, aki ezúttal visszafogottan ünnepel.

A születésnapja alkalmából készített interjút Kiss Endivel a Bors. A zenész elárulta, tízévente ünnepel nagy bulival, volt olyan születésnapja, amelyen hatszázan voltak. Beszélt többek között a koráról, hogy miként tud megbarátkozni az idő múlásával, illetve a jövőbeli terveiről is.

Kiss Endi

Fotó: Schumy Csaba

„A negyvenedik születésnapomra 600 barátom jött el. Nem lehetünk örökké 18 évesek, de meg lehet próbálni úgy élni. Igyekszem mindenkivel rendes lenni és maradok is tiszta, nem tud elrabolni a felnőtté válásnak hívott marhaság. Nem engedem, hogy a korom bármiben is befolyásoljon, a gyerekeimtől tanulom a legtöbbet és ez így is marad” – kezdte.

„Szeretnék megtanulni angolul, nincs jogsim, azt is meg kellene csinálnom. Az autók és a vezetés sosem vonzott, ha amerikai rocksztár lennék, már felvettem volna egy sofőrt, de így kénytelen vagyok más megoldás után nézni. Jó lenne, ha a jóga az életem részévé válna, a meditáció már benne van. Sok olyan dologgal foglalkozom, ami a lelkemet és a testemet is abba az irányba viszi, hogy minél tovább fiatal maradjak” – zárta szavait Kiss Endi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top