Akinek hozzám hasonlóan nagyon vékonyszálú a haja, az biztosan felkapta a fejét arra, hogy „extrém hőhatás nélkül”. A hőhatás ugyanis a legnagyobb ellenségünk, mert azonnal szárítja és idővel töredezetté teszi a hajvégeket, ami sajnos nagyon hamar meglátszik a vékonyszálú hajon. A Dyson azzal a céllal tanulmányozta a különböző hajkárosodásokat, hogy egy olyan hajformázót hozzon létre, amely képes megőrizni a haj egészségét.
Nem szeretnék nagyon belebonyolódni a technológiai részletekbe, de annyi háttérinfót érdemes tudni, hogy az új eszköz abban más, mint a korábbi, hogy újragondolták a készülék dizájnt, hogy miniatürizálják és megsokszorozzák a Coanda légáramlás hatását. Az Airwrap történetének középpontjában az a radikális ötlet áll, hogy egy gyors, nagynyomású motort kell kialakítani, mely képes működtetni a Coanda-hatás néven ismert jelenséget. De mi is ez a sokat emlegetett Conanda – hatás?
Ez teszi lehetővé számunkra, hogy extrém hő igénybevétele nélkül göndörítsük, hullámosítsuk, simítsuk és szárítsuk a hajukat. A Coanda-jelenség akkor következik be, amikor a megfelelő sebességgel és nyomással mozgatott levegő természetes módon követ egy szomszédos felületet, magával húzva a környező levegőt és vele együtt a hajat. Ezzel egy teljesen testre szabható hajformázó eszközt hoztak létre, amely minden hajtípus számára sokféle stílust tesz lehetővé.
De nézzük a legizgalmasabb részét, vagyis azt, hogy hogyan működik ez a gyakorlatban. Hajmosás után nem használtam semmilyen formázó krémet vagy kencét, ki akartam próbálni, mit tud a Dyson önmagában. A simító-szárító fejjel kezdem a formázást, ami ahogy a neve is mutatja, egyszerre több funkciót is tud. Extrém hőhatás nélkül simítja le a kiálló hajszálakat, egy kapcsoló megnyomásával pedig azonnal erőteljes hajszárítóvá alakul. A végeredmény sima, fényes haj.
Nagy előnye még, hogy halk a szerkezet, így végre el lehet felejteni azt az extrém zúgást, amit más hajszárítóknál már megszoktunk.
Ezután egy kattintással lecseréltem a szárító fejet a forgóhengerre, amiből egy vékonyabb és es vastagabb is elérhető. A vastagabb dús hatást ad a frizurának, megemeli a hajtöveket, és egy enyhe hullámot ad a hajnak. Egy kézzel könnyedén megy a formázás, a tincseket a készülék automatikusan felcsavarja és szárítja. Végre el lehet felejteni a kétkezes ügyetlenkedést a hajszárítóval és a körkefével. A Dyson mindent megold helyettünk, így pár perc és kész is a frizura.
Elég látványos a végeredmény, mutatom milyen volt előtte, és milyen lett utána.
Ez az egyik legjobb kiegészítő számomra, mert 4-5 perc alatt lettem kész, és a végeredmény olyasmi lett, mint amikor a fodrászom a körkefével szépen átszárítja a hajamat. Az elkészült frizura pedig nagyon tartós, egész nap élvezhettem a dús hatást.
A vékonyabb forgóhenger is nagyon nagy kedvencem lett, mert ezzel egy kicsivel erőteljesebb hullámokat tudtam elérni. Nagyon hasonló eredményt eddig csak akkor sikerült kreálnom, amikor forró sütővassal formáztam a hajamat. Most a Dysonak köszönhetően az extrém hőhatás szerencsére elmaradt, így a hajam nem száradt ki, fényes és rugalmas volt egész nap.
Abban is különlegesek az új generációs, forgó, hideg végű formázóhengerek, hogy gyorsabbá és könnyebbé teszik a göndörítést, és a hullámosítást, ugyanis a korábban két formázóhenger segítségével elért eredmények már egyetlen tartozékkal elérhetőek. Az óramutató járásával megegyező és ellentétes irányú hullámosítás és göndörítés is megvalósítható anélkül, hogy a hajformázás közben tartozékot kellene váltani. Egyszerűen csak át kell kattintani a henger tetején a nyíllal jelölt helyen az eszközt, és kész is, már pöröghetnek a hullámok a másik irányba. Ezzel abszolút levett a lábamról ez a készülék. Kényelmes, egyszerű, helytakarékos, tényleg imádnivaló ez a funkció.
További előnye még, hogy a hullámosítás utolsó lépéseként egy gombnyomással hideg levegőt tudunk fújni a tincsekre, így a Dyson lehetővé teszi a frizura fixálását is.
A hajkefe tartozékok között találunk olyat is, amit kifejezetten a hullámos és göndör hajhoz terveztek. Ezek a széles fogú fésűs tartozékok, amik segítenek formát, tartást és hosszúságot adni a hajnak szárítás közben. A Dyson fésűk fogait puha, ívelt végekkel tervezték, elhagyva az éles széleket, amelyek megakadnának, húzódnának vagy sérülést okoznának. A puha, ívelt végek segítségével a Dyson fésűk siklani tudnak a hajban.
A dúsító körkefe is egy nagyon hasznos kiegészítő, szerintem főleg azok fogják imádni, akiknek frufrujuk, vagy vállig érő hajuk van. Ezzel az eszközzel garantáltan gyerekjáték lesz a formázás. Dúsít és tartást ad, mivel a sörték által keltett feszültség ideális a finomabb és egyenesebb haj formázásához.
És még egy jó hír: ne aggódjanak azok se, akik már most is Dyson Airwrap tulajdonosok, az új kiegészítők ugyanis kompatibilisek a korábbi modellel, így nem kell lecserélni az eredeti készüléket.
Összességében a Dyson Airwrap multi-styler egy igazi Jolly Joker, ami nélkül már nehezen tudom elképzelni a rohanós hétköznapokat. Hihetetlen könnyedén készült el minden reggel a frizurám, tényleg pár perc volt az egész, és a nap végéig tartós maradt a formázás. Az extrém hőhatás elhagyását is egyből éreztem a hajam minőségén, sokkal jobb, puhább és élettel telibb lett a frizurám.
A Dysonnal egy többfunkciós készüléket kapunk, amivel otthoni körülmények között olyan frizurát tudunk készíteni, mintha most libbentünk volna ki a fodrásztól.
Most válts Dyson technológiára Te is, mert november 21-től szuper Black Friday ajánlatok várnak a dyson.hu oldalon!