nlc.hu
Aktuális

Romániában szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel a határ menti folyókon

Szemétgyűjtő gátakkal veszik fel a harcot az úszó hulladék ellen a román-magyar határnál

A módszert már kipróbálták, és jól működött.

Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román-magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra. A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán, írja az MTI.

Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője szerint  650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szereztek erre célra, a berendezéseket, amelyek a part közelébe irányítják a folyón úszó hulladékot, 2024 decemberéig kell felszerelni. Már Nagyvárad fölött is alkalmaznak hasonlót, mely nagy mennyiségű hulladékot gyűjt össze, tette hozzá.

Pásztor Sándor rámutatott, a vízügyi igazgatóságnak nem a szemét összegyűjtése a feladata, de próbálják orvosolni az emberek iskolázatlansága miatti helyzetet, és megakadályozni, hogy a szemét átjusson Magyarországra. Megjegyezte, a Szamoson és a Tiszán nagyobb a baj, előbbi Beszterce és Kolozsvár környékéről, utóbbi Ukrajnából is szállítja a szemetet.

Kommunális hulladék a Tiszán Vásárosnaménynál 2020. február 28-án

Kommunális hulladék a Tiszán Vásárosnaménynál 2020. február 28-án. Kisebb árhullám vonul le a Tisza magyarországi szakaszán, és az árral egyre több kommunális hulladék érkezik Ukrajnából. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Körösök vízgyűjtő medencéjének bihari szakaszát gyakrabban tisztítják és kormánytámogatással az Éren és a Berettyón is újabb hidrotechnikai berendezéseket terveznek felszerelni. Romániában évek óta súlyos környezetszennyezést okoz, hogy több tonnányi műanyag palack és faanyag kerül a folyókba, melynek egy része átjut Magyarországra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top