Szörnyű bűncselekmény gyanújáról ír a Blikk. Úgy tudni, több társa rendszeresen bántalmazhatott szexuálisan egy 5 éves kislányt az újpesti önkormányzat kezelésében álló Gyermekek Átmeneti Otthonában.
Az esetre úgy derült fény, hogy a kislány szülei – akik rendszeresen látogathatták és akár ki is vihették a gyermeket – észrevették a kicsin a sérüléseket. Az édesanya azonnal jelezte a bajt a nevelőknek, akik szóltak az intézet vezetőjének.
A Blikk cikke szerint a kislányt csak másnap vitték orvoshoz, előtte ellátták, megmosdatták, így sok olyan nyom odaveszett, ami később segíthetett volna a történtek tisztázásában.
Az intézet belső vizsgálata a napokban jutott el az újpesti önkormányzathoz, ezután Trippon Norbert alpolgármester azonnal bejelentést tett a rendőrségen. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon szexuális erőszak miatt folytatnak nyomozást, egyelőre nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.
A bulvárlap szerint az önkormányzatnál is indul vizsgálat ennek felderítésére, amíg nem jutnak eredményre, a gyermekotthon vezetője nem dolgozik.