nlc.hu
Aktuális

A hét közepén kisebb havazások előfordulhatnak

A tavasz és a tél fogja váltani egymást a következő napokban

Behavazott út Lillafüreden 2022. december 11-én

Extrém időszakot hagytunk a hátunk mögött, az elmúlt 10 nap alatt 100 milliméternyi eső esett Magyarországon. A januári országos átlag 35-40 milliméter, vagyis egy bő hét alatt háromhavi csapadékmennyiség hullott, több helyen intenzív záporok, sőt néhol zivatarok is kialakultak. Ez az időjárási helyzet nemcsak januárban, hanem bármelyik téli hónapot tekintve példa nélküli hazánkban
– mondta a 24-hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

 És, ami a folytatást illeti.

  • Hétfőn és kedden Vas, Zala, Somogy és Baranya vármegyében még csapadékos időre számíthatunk, a kevéssel fagypont feletti hőmérsékletnek köszönhetően ez már többnyire folyékony halmazállapotban éri el a felszínt. Az ország nagy részén azonban napos, enyhe lesz az idő 10 fok körüli, keleten ezt meghaladó maximumokkal.
  • Az éjjeli mínuszok után napközben is csak 0 és 4 fok közé melegszik a levegő.
  • A hét közepén kisebb havazások előfordulhatnak, néhány centi friss hó elsősorban az Északi-középhegységben és az északi megyékben várható.
  • A hidegebb – idő január 29-ig, vagyis épp a hét utolsó napjáig tart, a számítások szerint jövő héten visszaáll a nyugatias (zonális) áramlás, amely enyhe légtömegeket szállít hazánk fölé. Vagyis kora tavaszias időre van kilátás nyugat-északnyugati széllel, 2-7, 3-8 fokos maximumokkal, éjszakai enyhe fagyokkal és gyenge csapadékkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top