nlc.hu
Aktuális
Az egyik vendég majdnem meghalt, mert félrenyelt

Félrenyelt egy idősebb nő, a többi vendég és a mentősök mentették meg az életét

Egy fővárosi étteremben ebédelt családjával az a 75 év körüli nő, aki félrenyelt, majd összeesett. Az étterem dolgozói azonnal segítségére siettek és egyikük mentőt hívott, írja posztjában az Országos Mentőszolgálat.

A beszámoló szerint a mentésirányító instrukcióit követve háti ütéseket és Heimlich-műfogást alkalmaztak, ez azonban nem vezetett sikerre és a beteg légzése teljesen leállt.

Szirénázó mentőautó az úton

Foci közben összeesett, újra kellett éleszteni egy 15 éves fiút (Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat)

„A bejelentők rögtön megkezdték az asszony újraélesztését, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően a beteget végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – írják a bejegyzésben.

Kísértetiesen hasonló eset történt októberben, akkor is egy budapesti szállodába kérték a mentők gyors segítségét ahhoz a 75 év körüli nőhöz, aki reggeli közben félrenyelt. A nő fuldokolni kezdett, ezért lánya azonnal Heimlich-műfogást próbált alkalmazni, ami sajnos nem vezetett sikerre, így légútja teljesen elzáródott és az asszony összeesett. A mentők beavatkozása kellett ahhoz, hogy a nő életben maradjon.

(24)

Kiemelt kép:  MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top