nlc.hu
Aktuális
Babakocsira rácsukott troliajtó

Rácsukta a babakocsira a trolibusz ajtaját a sofőr, majd elindult

Nem várta meg a vezető, amíg az anyuka a babakocsival felszáll a járműre.
babakocsi

A kismama éppen fel akart szállni 6 hetes kisfiával a szegedi járműre, amikor az ajtó bezáródott és a troli elindult – számolt be az RTL Híradó. Az utasok szóltak a sofőrnek, aki ezután megállt. Senkinek nem esett baja.

“Ahogy szerettem volna felszállni a gyermekkel és a babakocsival a trolibuszra, (…) a babakocsi első két kerekét hozzácsukta a trolibusz ajtajához, majd el is indult vele a sofőr” – mesélte Kis-Szegfű Nóra, aki kétségbeesetten szorította a babakocsit. Kiabált és dörömbölt a troli oldalán, hogy észrevegye a sofőr, aki végül az utasok jelzésére állt meg egy-két méter gurulás után.

Az anyuka elmondta, idegességében ingerülten kiabálni kezdett a sofőrrel, aki ezt kikérte magának, majd visszaült a fülkébe és elhajtott. “Nem kérdezte meg, hogy a gyermek megsérült-e, tud-e segíteni” – tette hozzá Kis-Szegfű Nóra, aki panaszt tett a Szegedi Közlekedési Kft.-nél.

A közlekedési társaság az ügyben azonnal vizsgálatot indított.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top