nlc.hu
Aktuális
Dr. Pol: „Úgy kezelem a betegeimet, ahogy szeretném, hogy engem is kezeljenek”

Dr. Pol: „Úgy kezelem a betegeimet, ahogy szeretném, hogy engem is kezeljenek”

Amerika egyik legismertebb állatorvosa sosem gondolta volna, hogy a munkája bárkinek is érdekes lehet. 12 éve is csak a fia kedvéért engedett tévékamerákat a rendelőjébe, ehhez képest ma százezreket ültet képernyő elé minden alkalommal.

Jan-Harm Pol alig 12 éves volt, mikor eldöntötte, hogy állatorvos lesz. Egy véletlennek köszönhetően történt; még 1954-ben az egyik bátyja farmján, ahova a helyi állatorvos vitte magával, hogy segítsen be egy koca ellésénél.

„A szüleim azt mesélték, hogy már háromévesen is gyógyítottam – az egyik lesántult csirkénket. De én úgy hiszem, akkor és ott a bátyám farmján, a szalmában fetrengve, a fülemig sárosan döntöttem el igazán, hogy én ezt akarom csinálni”

– árulta el egy interjújában a ma már veteránnak számító, 80 éves állatorvos.

Dr. Pol az állatdoki

Jelenet a The Incredible Dr. Pol című sorozatból (Fotó: Profimedia)

„Persze, egy farmer hatodik, legkisebb gyerekeként, a hír, hogy állatokkal szeretnék foglalkozni, senkit sem rázott meg különösen a családban” – meséli aztán gyorsan azt is hozzáteszi, az már annál inkább, hogy ezt Hollandia helyett az Egyesült Államokban képzeli. „Az egyetemen kategorikusan ki is jelentették, hogy ez kizárt dolog” – árulja el a doki, aki mindezek ellenére is kitartott az álma mellett. Noha diplomát még az Utrechti Egyetemen szerzett, az első igazi állását már az Államokban, egy Harbor Beach-i klinika állatorvosa mellett kapta meg. Ezt követően hosszú éveket várt, hogy feleségével, Diane-nel (akivel három örökbefogadott gyereket nevelnek) saját praxist nyithasson, de 1981-ben aztán végül ez is megtörtént: egy eldugott michigani kisváros egyik garázsában, és annak is a legtávolabbi sarkában, hivatalosan is megnyílt Dr. Pol klinikája és innentől kezdve nem is igen volt megállás.

Amerika legismertebb állatorvosa

A kezdet kezdetén a doktor egyedül dolgozott, és főleg nagytestű haszonállatokat látott el (80 százalékban marhákat és lovakat, a tapasztalatairól és az élményeiről pedig 2015-ben még könyvet is írt, Soha ne fordíts hátat egy angus marhának: Életem vidéki állatorvosként címmel), a kisebb testű, kedvtelésből tartott kedvencek csak évekkel később váltak a praxisának szerves részévé. Mára sokat változott a helyzet: olyannyira, hogy a klinika, ami már évtizedekkel ezelőtt kinőtte magát az aprócska garázsból, manapság nagyjából ugyanannyi haszonállatot lát el, mint házi kedvencet, Pol pedig három másik orvossal dolgozik együtt. Másképp nem is győznék a napi több tucatnyi bejelentkezőt.

Dr. Pol az állatdoki

Dr. Pol és Katie makija, Jerry (Fotó: Profimedia)

42 év alatt több mint 20 ezer páciens… Hogy mi lehet a siker titka? Az állatorvos szerint leginkább a keresetlen őszintesége. Minden körülmények között. No, meg, hogy „én mindig úgy kezelem a betegeimet, ahogy szeretném, hogy engem is kezeljenek” – teszi hozzá. És hogy Polnak 2011 óta saját sorozata van a National Geographic Wild csatornáján? A doki szerint ez csak a ráadás, ő ugyanis még a legmerészebb álmaiban se gondolta volna, hogy ennyi embert érdekelhet a napi munkája. Kezdetben a forgatásokra is csak a fia, Charles miatt mondott igent, aki amellett, hogy dolgozott a Paramount Pictures filmstúdiónál és egy időben Sydney Pollack rendező asszisztense volt, akkoriban épp a Nickelodeonnak igyekezett valóságshow-ötleteket eladni – inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Miután a Nickelodeonnál elutasították az első műsortervét, Charles a National Geographic Wild csatornának előállt egy „életszagúbb” reality ötletével a klinika mindennapjairól, majd miután ezt elfogadták, gyorsan leforgattak egy részt, ami végül mindenkinek tetszett. A Dr. Pol állatklinikája tehát zöld utat kapott és azonnal hatalmas siker lett, a népszerűsége pedig az elmúlt 12 évben gyakorlatilag töretlen: az Egyesült Államokban adásonként 6-700 ezer ember kukkant be rendszeresen az állatorvosi munka kulisszái mögé, miközben Hollandiában előfordult már 1,1 milliós nézőszám is. Az egyes részeket a szereplők közül csak egyvalaki nem nézi: Dr. Pol.

„Még most is fel tudom bosszantani magam azon, hogy egy-egy esetről milyen kevés kerül bele a végleges változatba. Akárhányszor nézem, mindig az jár a fejemben, hogy: ezt miért vágták ki?! Azt miért hagyták benne?!”

– vallja be, majd hozzáteszi, ahhoz is idő kellett neki, hogy megszokja a folyton körülöttük „lábatlankodó” és „sertepertélő” tévéseket is. „Azokon a napokon, amikor nincs ott a stáb, lényegesen nyugodtabb a napunk, de persze az igazság az, hogy még ehhez is hozzá lehet szokni.”

Dr. Pol az állatdoki

Jelenet a The Incredible Dr. Pol című sorozatból (Fotó: Profimedia)

„Nem a szakma csúcsa”

Miközben a sorozat Dr. Polt egy csapásra a világ egyik legismertebb állatorvosává tette, olyasvalakivé, akire a laikus nézők jó része ma már kvázi „példaképként” tekint, a szakma messze nem ennyire elnéző a doktorral. És főleg nem az, a saját maga által leginkább csak „régimódinak” aposztrofált módszereivel. Az aggodalmuk pedig korántsem alaptalan. És nem csak azért, mert Polt 2012-ben például 500 dolláros bírsággal és egy év próbaidővel büntették azért, mert egy Mocha nevű vemhes kutya esetében későn végzett el egy sürgősségi császármetszést (hiába ultrahangozta meg korábban a kutyát, nem ismerte fel a képen, hogy a kölykök már halottak a méhében).

A doktor rendszeresen kap kritikákat a sterilitásra, a bódításra és a fájdalomcsillapításra vonatkozóan is. 2014-ben például már egy állatorvos, bizonyos Dr. Eden Myers nyújtott be keresetet ellene a michigani bíróságon, miután a tévében végignézett egy olyan műtétet, ahol Pol nem viselt se steril öltözetet, se sapkát, se maszkot, a páciensét pedig a hideg fémasztalra fektette, miközben a műtéthez felhasznált eszközöket egy egyszerű papírtörlőről vette el. Ebben az ügyben a doktort végül felmentették, mivel a szóban forgó páciens, a Mr. Pigglesworth nevű boston terrier gazdái elégedettek voltak a végeredménnyel, és mert mint kiderült, Michigan államban nincs olyan, kifejezetten állatorvosi műtétekre vonatkozó jogszabály, amit Pol megszegett volna.

Dr. Pol az állatdoki

Jelenet a The Incredible Dr. Pol című sorozatból (Fotó: Profimedia)

Az nlc által megkérdezett magyar állatorvosok is osztják a témában a külföldi kollégáik aggodalmait.

„Laikusnak kétségtelenül látványos, amit csinál, de messze nem ez a követendő példa, pláne nem a szakma csúcsa”

– írta egyikük. „Nekem a maszk és a sapka hiánya fel sem tűnt. Elakadtam ott, hogy egy szál koszos farmerben és egy kockás ingben műtött” – tette hozzá egy másik orvos, aki megjegyezte azt is, nem tudja, hogy neki több vagy épp kevesebb páciense lenne, ha ezt a gyakorlatot követné itthon. „Én megértem amúgy, hogy miért nézik olyan sokan; mert olyat láthatnak, amit egyébként nem. Mintha benézhetnének a kulisszák mögé” – mondta az általunk megkérdezett harmadik orvos, aki megjegyezte azt is, hogy a sorozattal a legnagyobb baj, hogy évtizedekkel ezelőtti felfogást népszerűsít, és rossz képet fest a szakmáról. „A rendelőkben teljesen más szemlélettel és módszerekkel dolgozunk, még itt, kis hazánkban is. A higiéniáról már nem is beszélve.”

„Minél hosszabb ideje dolgozom állatokkal, annál okosabbak”

Dr. Jan Pol egyelőre a kritikák ellenére sem lassít. Miközben a nevével fémjelzett sorozat idén már a 22. évadot kezdte, márciusban pedig elkészül a 235. rész is, a doktor, aki szeptemberben a 81. születésnapját ünnepli, egyelőre legfeljebb csak el-elgondolkozik azon, hogy valamikor egyszer szögre akasztja majd a sztetoszkópját. Többre ugyanis nincs ideje. „Valamelyik nap kaptam egy levelet a sorozat egyik rajongójától, amiben őszintén megírta, hogy olyan súlyos depresszióval és szorongással küzd, hogy még az otthonát se meri elhagyni. Elmondta, hogy csak akkor érzi jobban magát, ha minket néz munka közben. Na, most, amíg ilyen leveleket kapok, egyszerűen nem hagyhatom abba.”

Dr. Pol az állatdoki

Jelenet a The Incredible Dr. Pol című sorozatból (Fotó: Profimedia)

Beszélt arról is, hogy amióta megszerezte a diplomáját, nemcsak az orvostudomány fejlődött ugrásszerűen, hanem a páciensei is.

„Minél hosszabb ideje dolgozom állatokkal, annál okosabbak lesznek”

 – árulta el egy friss interjújában, amiben őszintén beszélt arról is, a fiatal kollégáinak – akiknek szerinte nehezebb dolguk van most, mint neki volt 40 évvel ezelőtt – azt szokta tanácsolni, mielőtt bármibe is belekezdenének, „beszéljenek” a páciensükkel is. „Ha hagyod, hogy egy állat »elmesélje«, mi történik vele épp, az életet is menthet.”

És miközben az elmúlt négy évtizedben kezelt már aligátortól kezdve a papagájon át a lovakig szinte mindent, a doki rajongása az állatokért töretlen. A családjával otthonukban mindig tartottak és a mai napig is tartanak valamilyen állatot: kutyákat, macskákat, lovakat, halakat, szárnyasokat… „Mindannyian boldogok, mikor egy hosszú nap után hazaérkezünk, és bevallom, ez az öröm, amit rajtuk látok, a mai napig jó érzéssel tölt el. Jó dolog ennyire szeretve lenni és azt hiszem, ez az, amire nekünk, embereknek mostanság igazán szükségünk van. Egy kis extra szeretetre a sok-sok gyűlölet helyett.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top