nlc.hu
Aktuális
Kiskorúakat molesztáló sportedző

Kiskorúakat molesztált egy magyar sportedző: „Tönkretette ez az ember a családomat”

Súlyos lelki sérülést szenvedtek a gyerekek.
molesztálás,

Újabb, kiskorúakat érintő zaklatási esetről értesült az Index. A portál úgy tudja, a magyar sportedző számos alkalommal kényszeríthette szexuális cselekményekre a kisgyerekeket. A férfi ellen bűnügyi eljárás és nyomozás van folyamatban.

A gyanú szerint a biszexuális férfi a hozzá sportolni járó tizenéves fiatalokat zaklatta szexuálisan számos alkalommal. “Beférkőzött a gyermekek bizalmába, és azt csinált velük, amit csak akart. (…) Tönkretette ez az ember a családomat, meg nagyon sok embernek a családját” – nyilatkozta az egyik áldozat szülője.

Az ügyben jelenleg is tart a nyomozás, 50-60 embert már kihallgattak, de a gyanúsított továbbra is szabadlábon van. Ráadásul – a híresztelések szerint – továbbra is szexuális viszonyt folytathat kiskorúakkal.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top