Weisz Ágoston: Ha tehettem volna, csak matekot tanulok

Mi más lehetne két matematikus professzor gyereke, mint matematikus? Mondhatjuk azt is, Weisz Ágoston és két öccse az anyatejjel szívta magába a matematikát, miközben szüleik egyáltalán nem fogalmaztak meg velük szemben különösebb elvárást, már ami a választott szakmájukat illeti.

Nevelési elvek természetesen voltak, például amikor a kis Ágoston reggelente nekifutásból ráugrott a szülei ágyára, hogy felébressze őket, ki kellett találniuk valamit, hogy lehiggadjon a kissé túlpörgött gyerek. A leleményes szülők azt javasolták, hogy ébredés után oldjon meg két oldal feladatsort, rábízzák, hogy mit. Mindig matematikai feladványoknál és fejtörőknél kötött ki, a kora reggeli ébresztésekkel pedig szép lassan alábbhagyott.

A családi beszélgetéseknél rendszeres volt a „szerinted miért” és a „mit gondolsz” kérdéskör, később nem is értette, hogy miért humán iskolába íratták be. – Kiderült, a szüleim nem akarták, hogy később azt gondoljam, ők tereltek a matematika irányába. Igencsak rosszul gondolták, szenvedtem a latintól, ha tehettem volna, csak matekot tanulok és versenyekre járok. Ehhez járult hozzá, hogy óvodába Berlinben, kisiskolába pedig Bécsben jártam. Mindkét városban azt tapasztaltam, hogy a tanárok arra kíváncsiak, amit tudok, és támogatnak, hogy kibontakoztassam a tehetségemet. Ezzel szemben bekerültem egy olyan magyar iskolába, ahol állandóan azon volt a hangsúly, hogy mit nem tudok. 

Szerencsére ez nem törte le Ágoston lelkesedését, rendszeresen matekversenyek után böngészte az internetet. Így került be a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nyílt versenyére, amit meg is nyert. Felvételi nélkül bejutott a matematikaoktatásáról híres elit gimnáziumba, ahol megtapasztalta, hogy sok okos gyerek van rajta kívül is. Amikor elkezdtek programozni tanulni, hamar rájött, hogy  jobb eredményeket ér el ezen a területen, mint a matematikával.

Így jutott el 17 évesen a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára. Minden ország a négy legjobb diákot delegálta, Ágoston bronzérmet nyert. Az olimpiai siker ellenére egyértelmű volt számára, hogy az ELTE matematika szakán tanul tovább, és sokáig a kutató matematikus pálya felé húzta a szíve. A legerősebb csoportba került, ahol az első zárthelyi dolgozata 2-es lett. – Gondoltam, átmegyek a gyengébbek közé, de a tanárom azt mondta, várjak még, nem lehet ilyen gyorsan megfutamodni. Végül vörösdiplomával végeztem – meséli Ágoston az első kisebb akadályt, miközben egyetemistaként is meglehetősen aktív volt.

Elsőévesen visszament a Fazekasba, és a diákolimpiára felkészítő szakkört vezette, harmadévesen pedig az egyetemen oktatta a leendő matematikatanárokat. – Ezt már nem élveztem annyira, azt éreztem, hogy a 13-14 éves gyerekek sokszor motiváltabbak és lelkesebbek, jobban lehet velük haladni, mint a felnőttekkel. Örültem, ha átadhattam a tudásomat a tizenévesnek, volt tanítványom, aki Miskolcról járt a szakkörbe. Azt akartam, hogy minél több diákom legyen olimpikon.

Közben a két öcsém külföldre ment programozást tanulni, akkor láttam először, hogy mennyire más az életük, mint a matematikusoké, ráadásul őket meg is fizetik. Elmentem a Google-hoz három hónapos gyakorlatra, és furcsa sokként éltem meg, hogy jobban élvezem a programozást, mint a matekot. Ez egy energikus, pörgős közeg. Olyan, amilyen én is vagyok. 

Ágoston a mesterképzést (MSc) matematikus szakon végezte, ott is mesterdiplomázott, de még előtte, negyedév végén felvették a Google zürichi irodájába szoftvermérnöknek. Hét éve költözött Svájcba, de a távolság mit sem változtatott azon, hogy a volt diákjai megkeressék, tanácsokat és ötleteket kérjenek tőle, aztán egyre többen kérték, hogy továbbra is mentorálja őket. Innen jött az ötlet, hogy tarthatna online szakkört. Közben a koronavírus-járványnak köszönhető online oktatás jelentősen megsokszorozta a tagok a számát.

– Mindenki hozta a barátait, ismerőseit, hirtelen ott álltam száz diákkal szemben, egyedül. Különböző tudású és korú gyerekek, ki kellett alakítani valamilyen rendszert, így hoztuk létre Nikházy Laci barátommal az Alphacademyt, aminek ma már 600 diák és 50 tanár a tagja. A fő szlogenünk, hogy

A gyerekek nehéz feladatokat kapnak, amiket első nekifutásra általában nem tudnak megoldani. Gondolkozniuk kell, elmélyedni a feladatban, és ha kérik, pici segítséget adunk, amivel tovább tudnak lépni. A gyerekek sokkal többre képesek, mint gondolják magukról, a sikerélmény pedig óriási hajtóerő és önbizalom növelő. Lelkes, elszánt, motivált diákok járnak hozzánk, ezen van a hangsúly. Van, aki 3-as matematikából, de érdekli az informatika. Többen megfogalmazzák, hogy nem túl okosak, de szeretnének hozzánk csatlakozni, aztán maguk csodálkoznak a legjobban, amikor kiderül, hogy simán bennük van a matek 5-ös, az igazi probléma az önbizalomhiány volt. Nálunk lehetőség van hibázni, anélkül a kreativitást tagadjuk meg a gyerekektől, és mi kreatív fiatalokat szeretnénk nevelni. Mindenki a nulla szintről indul, mert nem nagyon tudunk építeni az iskolai oktatásra, hiszen az informatikaórákon nem a matematikai-logikai megoldásokon van a hangsúly. Sajnos a jó szakemberek nem maradnak az oktatásban, pedig nagy szükség lenne rájuk. 

Az Alphacademy a 9 éveseket is szívesen látja, és nem kor, hanem tudás szerint alakulnak a csoportok. Ágostonék tanítási módszeréről sokat elárul, hogy az elmúlt években a nemzetközi informatikai diákolimpiára kijutó négyfős magyar csapatból legalább kettő mindig az Alphacademy diákja, ahogy a tavalyi Nemes Tihamér Országos Programozási Verseny húsz döntőse közül is tizenhat náluk tanul. 

Ágoston egy svájci iskolában is tanít, szerinte a legnagyobb különbség a magyar és a svájci gyerekek között az önbizalom terén van. Míg a legtöbb hazai diák összehúzza magát, ha meglát egy tanárt, a svájci képes érvényesíteni az érdekeit. Miközben meglehetősen szabálykövetők, fel sem merül egy svájci diákban, hogy a jobb jegyért csaljon.

Amikor az Alphacademy arról beszél, hogy nemcsak programozókat, hanem olyan embereket szeretnének képezni, akik képesek megoldani a szembejövő problémákat, akkor az túlmutat a matematikán és az informatikán. Ezért is szeretnének eljutni a hátrányos helyzetű gyerekekhez is, akiknek különösen sokat jelent, ha van egy közeg, ahol kinyílhatnak. Ágostonék kezdetben ingyen tartották az órákat, aztán rá kellett jönniük, hogy jobban elismerik őket, ha kérnek havi tagdíjat. Ami nem zárja ki, hogy bárki csatlakozzon hozzájuk. Nem szeretnék, hogy anyagi okok miatt akár csak egy gyerek is hátrányba kerüljön, ezért ha jelzi a szülő, hogy nehézségei vannak, kedvezményt kap. Az Alphacademy filozófiája, hogy nem vehetjük el a lehetőséget egy motivált gyerek elől azért, mert rosszabb körülmények között él.

Céljuk, hogy minél több gyerek csatlakozzon hozzájuk, és megtapasztalja azt a hihetetlen élményt, hogy milyen valamiben hibázni, felállni, megoldani a problémát és ezáltal mélyen megérteni. Ágoston marad Svájcban, imádja az ottani életét, a kiszámíthatóságot, a nyugalmat, a hegyeket és a soknyelvűséget.

Kevés olyan nap van, amikor ne dolgozna nyolc óránál többet, de focizik a Google futballcsapatában és imád bringázni, amatőr országúti versenyekre is benevez. Havonta hazalátogat, és egyre gyakrabban járja a vidéki iskolákat, hogy még többen ismerjék meg az Alphacademyt és annak módszerét. Ágoston abban hisz, ha valaki valamit élvez, abban jó lesz, és ők minél több diáknak szeretnék élvezetessé tenni a programozást és matematikát.