nlc.hu
Aktuális
Görög Zita testvére húsvétkor, útközben lett rosszul

Görög Zita teljesen kiakadt, miután senki sem állt meg segíteni neki

A színésznő testvére húsvétkor lett rosszul.

Görög Zita megrázó beszámolót tett közzé az ünnepekről. Mint kiderült, a modell testvére rosszul lett, és bár elindultak a sürgősségire, a férfi menet közben rosszabbul lett, így Görög kénytelen volt mentőt hívni. A színésznő egy 24 órán keresztül elérhető Instagram-történetben fejtette ki ezután véleményét azokról, akik elmondása szerint álszenteskedtek és ahelyett, hogy megálltak volna segíteni, csak lassítva bámészkodtak.

„Szeretnék köszönetet mondani annak a kb. 25 autósnak, akik ma NEM álltak meg, miközben a telefonon a mentőket hívva, pánikolva próbáltam segítséget kérni tőlük húsvét hétfőn este Solymáron” – fagadt ki a színésznő, majd leírta, hogy a mentő szerencsére gyorsan megérkezett az öccséhez, aki már jobban is van.

„Ja és nem Krisztus »vére« csörgedezett benne, egészen más probléma adódott, amiért a sürgősségire menet inkább a 112-t tárcsáztam. Köszönöm a mentősök és a Honvédkórház segítségét. És köszönöm annak az egyetlen embernek, akinek volt néhány kedves szava és egy fél üveg vize!” – írta le többek között Görög Zita.

Görög Zita

Fotó: RTL Klub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top