nlc.hu
Aktuális
Dyson V15 Detect porszívó teszt

A porszívó, amibe az egész család beleszeretett

Kipróbáltam a Dyson vezeték nélküli porszívóját – és ha már nálam volt, bemutattam a családnak is. Mindenkit levett a lábáról.

Éppen a húsvéti hétvége előtt kaptam meg a Dyson V15 Detect porszívót, ami azért releváns információ, mert nálunk a húsvét egyet jelent a répatortával. A répatortához pedig cukor kell – ez még fontos lesz! –, amire nyilván akkor jöttem rá, mikor elfogyott. Elrohantam a boltba, és mikor a cukorral felszerelkezve hazaértem, gondoltam: rögtön a zacskóból mérem ki a sütihez szükséges mennyiséget, utána ráér szépen áttölteni a tartójába. Kiderült, hogy a kézügyességem ehhez a feladathoz várakozáson aluli, ezért egy emberes mennyiség a süti, a mérőtál vagy a cukortartó helyett a padlón landolt. Más napokon ilyenkor kerül elő a seprű (amivel, töredelmesen bevallom, sosem tudom rendesen összeszedni az ennyire apró dolgokat, és még napokig ropog a lábam alatt a padló), de nem most: nálam volt ugyanis a Dyson porszívója, amit gondolkodás nélkül előkaptam és rekordidő alatt olyan állapotba varázsoltam a konyhát, mintha mi sem történt volna.

Dyson teszt

Fotó: Dyson

Gyere, zöld fény, gyere!

És azóta is ezt szeretem a legjobban a kütyüben: bármi van, gyorsan elő tudom kapni, pikk-pakk feltakarít, és már tehetem is vissza a helyére. Ami a lakásnak gyakorlatilag bármelyik apró sarka lehet, mivel olyan vékony, hogy a legkisebb helyen is elfér. Ez pedig rendkívül hasznos egy olyan háztartásban, ahol olyan kétbalkezes konyhatündérek élnek, mint én. Hiszen tényleg kényelmesen, akármikor elővehető, és miután nem lóg ki belőle egy korlátozott hosszúságú kábel, semmi nem fogja akadályozni a hatékony, alapos és gyors takarítást. Nincs olyan szituáció, ahol elég időt adsz a hangyáknak a cukor kiszimatolására, mert a porszívó előbányászásával kell szenvedned, majd mikor a konyha távolabbi csücskében is észleltél némi kiszóródást, nem tudod felszedni, mert nem ér el odáig a vezeték. Úgyhogy kihúzod, keresel egy közelebbi konnektort, de mire odaérsz, egy hangyafelderítő már értesítette is a kolóniát a zsákmányról.

Dyson teszt

Fotó: a szerző sajátja

Ami még hatalmas segítségemre volt az összes apró cukorszemcse eltüntetésében, a világító tisztítófej. Őszinte leszek: a répatorta-krízishelyzetben meg sem fordult a fejemben, hogy a porszívó fejei között válogassak. Mikor kiszedtem a dobozából, teljesen véletlenszerűen ezt pattintottam fel a nyélre (talán még akkor a világítás gombját is bekapcsoltam?), amikor pedig szükségem volt rá, kellemes meglepetésként ért, hogy fénysugár mutatja, merre szóródtak a darabkák. Így most először örömmel konstatáltam, hogy végre makulátlanul fel tudtam tisztítani a konyhapadlót egy ilyen baleset után. Merthogy az a helyzet, hogy a világító tisztítófej a fénysugárnak köszönhetően kiemeli azokat a szemcséket, amiket magadtól nem is vennél észre. Ez egyébként azért van, mivel a zöld színre a legérzékenyebb az emberi szem, így élesebbé válik a kontraszt, hogy kiszúrhasd azt az egy darab maradék cukorszemet is. Vagy bármi mást igazából: rejtőzködő, még fejlődésben lévő porcicákat, az ajtó előtt megbújt sarat, vagy – amit a fej keskenységének köszönhetően különösen egyszerűen kipróbálhatsz – szembenézhetsz azzal, mennyire nem takarítottál eddig alaposan a bútoraid alatt, hiába voltál meggyőződve ennek az ellenkezőjéről.

A legkritikusabb családtagot is leveszi a lábáról

Dyson teszt

Fotó: a szerző sajátja

A Dyson porszívója amúgy annyira nagy durranás volt, hogy a hosszú hétvége alatt bemutattam a családnak is. A találkozó remekül sikerült, édesanyámat azonnal levette a lábáról. Nálunk ugyanis ő a család Monica Gellere, az ő szemében már eleve van egy beépített porszem-detektor – de még így is kifejezetten hasznosnak találta a világító tisztítófejet, ami most már hivatalosan is közönségkedvenccé vált nálunk. Szintén jó benyomást keltett a High Torque tisztítófej, amit a családi házunkra találtak ki: csak a nappaliban padlólapok és szőnyeg váltja egymást, a változást pedig a High Torque döbbenetesen jól kezeli. Lazán illeszkedik bármelyik típushoz, így anélkül tudtunk felporszívózni, hogy ki kellett volna cserélni a fejet. Én személy szerint azonban a fürdőszobámban találtam a leghasznosabbnak, mégpedig a beépített anti-tangle funkció miatt. Direkt úgy időzítettem egy nagyobb fürdőszobatakarítással egybekötött hajmosást, hogy letesztelhessem a Dyson készülékét. És az van, hogy sokkal többet kaptam tőle, mint vártam. A fejben lévő de-tangling fogak ugyanis megszabadítják a hengerkefét a hajtól, ezért nem kell azzal szenvedni, hogy a hajmosás után felhalmozódott szálakat minden ötödik másodpercben kiszedegessem a porszívóból. Nem: minden ment a portartályba, a padló pedig a fürdőszobaszőnyeggel együtt tökéletesen tiszta lett.

A művelet végén már nincs más tennivaló, mint kiüríteni a tartályt a kukába, ami megint csak egy külön élmény. A Dyson dizájnja eleve szuperül néz ki, a felső része olyan, mint egy Star Warsból szalajtott sugárvető, ráadásul a porszívózást egy ravasz megnyomásával indítod el. Itt fogalmaznám meg az egyetlen kritikámat: talán én vagyok béna – a fentiek után ez senkit sem lepne meg –, de egészen fárasztó tud lenni a ravasz folyamatos lenyomása, így például egy tavaszi nagytakarítás kész ujjedzésnek tűnik. Na de térjünk vissza a portartály ürítéséhez: ehhez annyit kell tenned, hogy leszeded a csövet, és a tartályt a kuka felett kinyitod. A tartó lecsúszik, a piros nyitóval pedig még egy párszor húzhatsz rajta, hogy az összes kosz és hajszál kiürüljön belőle. Na és ilyenkor pontosan úgy érzed magad, mint John Wick, amikor újratölti a fegyverét. Csak sejtésem szerint egyikünk sem fog olyan vagányul kinézni a művelet közben, mint Keanu Reeves…

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top