nlc.hu
Aktuális
Törött lábujjal játszott végig egy egyszereplős darabot az Átrium színésze

Törött lábujjal játszott végig egy egyszereplős darabot az Átrium színésze

Katona Péter Dániel eltörte előadás közben a lábujját, de szó nélkül folytatta a darabot.

A fővárosi Átrium Színház Facebook-posztjában azt írja, hogy a 2023. április 19-i Holtverseny-előadásuk nem a szokásos módon zajlott le, előadás közben ugyanis az előadást játszó Katona Péter Dánielt baleset érte, aminek következtében eltört a lábujja. A színész mindaddig, amíg tudta, a bepróbáltak szerint játszotta a produkciót, egy ponton túl azonban jelezte a közönségnek, hogy csak ülve tudja folytatni. Az előadás utolsó tíz perce így ment le. A befejezésre kiért a mentő, a színészt a Szent János Kórház sürgősségi osztályára szállították, ott megállapították a lábujjtörést és ellátták.

Katona Péter Dániel

Fotó: Facebook

A posztban azt is írják, hogy Péter a körülményekhez képest jól van, megkapta a szükséges ellátást, és otthon gyógyul, egy ideig nem terhelheti a lábát. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top