A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki 2021 áprilisában, öngyújtóval okozott tüzet az egyik fővárosi kórház kétágyas kórtermében, amelynek következtében egy hetvenes éveiben járó, ágyhoz kötött betegtársa olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül életét vesztette – derült ki az Ügyészség közleményéből.
A vádirat szerint a vádlottat 2021. április 1-jén szállították be az egyik budapesti kórházba, ahol koronafertőzés miatt a COVID Osztályon helyezték el egy kétágyas kórteremben. A mellette lévő betegágyon feküdt egy hetvenes éveiben járó férfi, aki egészségi állapota miatt a mozgásában korlátozva volt, beszélni sem tudott, és – a vádlotthoz hasonlóan – oxigéntámogatásban részesült.
A vádlott ebben az időben dohányos volt, cigarettát és öngyújtót is tartott magánál. A vádbeli napon, 2021. április 6-án a vádlott kora reggel,
az ágyán ülve elővette és meggyújtotta az öngyújtóját, amelynek hatására meggyulladt az ágyneműje, amikor ezt észlelte – 2-3 perc elteltével –, hangosan segítségért kezdett kiáltani.
A szakápolók meghallották a kiabálást és nyomban odafutottak a kórteremhez, megkezdték a tűz oltását, valamint az osztályon fekvő betegek kimenekítését és segítséget hívtak. A vádlottat az egyik ápoló lerántotta a földre, aki ezután magától kikúszott a folyosóra.
A kórteremben a gyors tűzfejlődés miatt a lángok átterjedtek az egyes berendezési tárgyakra. Az ápolók a sértett – égő ágy mögött elhelyezkedő – ágyát a kórteremből nem tudták kitolni, és a sértettet sem tudták kihozni, ezért egy újabb kézi tűzoltó készülékkel igyekeztek a lángokat megfékezni.
A helyszínre riasztott rendőrök rövid időn belül megérkeztek, majd két rendőr behatolt a még égő kórterembe, az ágyában fekvő sértettet a karjukba emelve kihozták és átadták a mentőknek, a kiérkező tűzoltók pedig a tüzet eloltották.
A súlyos égési sérüléseket elszenvedett sértettet a mentők kórházba szállították, ahol az azonnali és szakszerű orvosi ellátás ellenére pár órán belül életét vesztette. A vádlott maga is súlyos égési sérüléseket szenvedett.
A rendőröknek és ápolóknak a keletkezett tűz miatt összesen 36 beteget kellett biztonságos helyre menekíteniük, a kórterem berendezési tárgyaiban és eszközeiben pedig több mint 15 millió Ft kár keletkezett.
A Fővárosi Főügyészség a férfit gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.
Márciusban a szolnoki Hetényi Géza kórházban ütött ki tűz.