A bajba jutott hozzátartozója orvosként dolgozik és azonnal a helyszínre sietett, miután édesanyjától megtudta, hogy minden jel szerint sztrókot kapott. Ezzel egy időben természetesen a mentőket is riasztották, az ő kiérkezésükre azonban hosszú ideig kellett várakozniuk.
Pedig Budaörsön mentőállomás is működik, pár percre a beteg otthonától. A késlekedés minden esetben, de sztróknál különösen veszélyes, hiszen mint ahogy azt a bajba jutott férfi hozzátartozója, Spányik András orvos írja, minden perc késedelem idegsejtek millióinak pusztulását okozza. A budaörsi polgármester szerint a központi mentésirányítás nem tud megfelelni a feladatának, a Mentőszolgálat azonban ezt a vádat visszautasítja.
Spányik András korábban maga is mentőzött, a mostani eset után hosszú posztban számolt be a Facebookon rossz tapasztalatukról, melyben nem a kollégái ellen szólal fel. A szomszéd utcában működő orvosi ügyelet dolgozói egy perc alatt kiértek és kifogástalan munkát végeztek, pont úgy, mint később a kórház dolgozói.
„Az ügyeletes orvos azonnal értesítette a mentőszolgálatot, méghozzá egy közvetlen rádiós kapcsolaton, hogy azonnalos mentőkocsit kér a beteghez – idézte fel Spányik András. Budaörsön mentőállomás is van, ahonnan azonban csak a többedik jelzés után indult el a mentő a beteghez. Spányik András szerint a központi mentésirányítás vezénylésére vártak. Legalább harminc, de inkább negyven percig – mondja.
„Tartok tőle, és ez nemcsak ebben a helyzetben, hanem más helyzetben is, hogy ha nincs orvos a családban és mondjuk nem az ország legfejlettebb régiójában vagyunk, ahol elég sok a mentőautó és közel vannak a kórházak, a jó kórházak, akkor ez a helyzet még rosszabb. Én azokért az emberekért szóltam elsősorban, akik valószínűleg ebben a helyzetben vannak” – magyarázta a Híradónak.
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere szerint az eset nem egyedi: „Nem a mentőszolgálat dolgozóival van a probléma, meg nem az ügyeletes orvosokkal van a probléma, itt egy rendszerhibáról beszélünk. A központi irányítás nem tud megfelelően megfelelni a feladatának” – mondta.
Az RTL Híradó az ügy kapcsán az Országos Mentőszolgálatot is megkereste, de csak annyit ígértek, hogy írásban válaszolnak kérdéseikre. Tájékoztatásuk szerint 21 perc alatt értek a helyszínre, és szerintük Spányik András megalapozatlanul állítja, hogy súlyos rendszerhibára derült fény.