nlc.hu
Aktuális

Nem II. János Pál volt az első, aki magyar földre lépett

II. János Pált a Népstadionban többezer fiatal várta – képeken a magyarországi pápalátogatások

II. János Pál kétszer, Ferenc pápa eddig csak egyszer látogatott el hozzánk. Ferencnek ez lesz a 41. külföldi látogatása, mióta megválasztották egyházfőnek

Nem Ferenc pápa az első egyházfő, aki Magyarországra látogat. Ha igazán pontosak akarunk lenni már 1052-ben is járt pápa a Kárpát-medencében. IX. Leó békéltetőként érkezett Pozsony várához, hogy segítsen a tárgyalásokban I. András magyar király és III. Henrik német-római császár között.

IX. Leo pápa

IX. Leo pápa (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

  • II. János Pál pápa a rendszerváltást után, 1991 augusztusában kereste fel Magyarországot először. A látogatás öt napja alatt Esztergomban, Szombathelyen, Pécsett és augusztus 20-án a budapesti Hősök terén mutatott be szentmisét, Máriapócson pedig görögkatolikus liturgián vett részt. Külön is találkozott a magyar püspökökkel, papokkal és szerzetesekkel. A Népstadionban fiatalok hatalmas tömegéhez beszélt, a Szent István-bazilikában betegekkel és időskorúakkal találkozott. Ellátogatott a debreceni református Nagytemplomba, találkozott a zsidó hitközségek vezetőivel is. Beszédet intézett a tudomány és a művészetek képviselőihez, és találkozott az állami vezetőkkel és a diplomatákkal is. A látogatás jelmondata az „Életünk Krisztus” volt.
  • 1996. szeptember 6. és 7. között Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát meghívására, a Pannonhalmi Főapátság millenniumi megemlékezése alkalmából másodszor is ellátogatott Magyarországra II. János Pál pápa. Ennek a látogatásnak a mottója „Reményünk Krisztus” volt.
  • 2019-ben Ferenc pápa romániai apostoli látogatása alkalmából május 31-én mutatott be szentmisét a csíksomlyói nyeregben a többszázezer helyi székely, valamint erdélyi, partiumi, magyarországi és más zarándok előtt, a csíksomlyói Szűzanya szobra alatt.
  • 2021. szeptember 7-én Budapestre érkezett Ferenc pápa, bemutatni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét, a Statio Orbist. 
II. János Pál pápa
Megnézem
Összes kép (17)

Forrás: ferenc2023.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top