

A Szent Péter-bazilika felügyelői azonnal közbeléptek, lehúzták az ukrajnai háború ellen tiltakozó férfit az oltárról, és kihallgatásra bekísérték a csendőrségre. Ezt követően átadták őt az olasz rendőrségnek. A férfiról annyi derült ki, hogy súlyos depresszióval küzd.
Elmondása szerint nagy szenvedést okoz neki azoknak az ukrán gyerekeknek a halála, akik az orosz bombatámadások következtében vesztették életüket. A hátán olvasható felirat az ukrajnai gyerekek megmentésére szólított fel. Vatikáni források szerint a férfinak több, saját maga okozta vágás volt a testén – írja az MTI.
Legutóbb május közepén történt hasonló eset a Vatikánban. Akkor egy autó száguldott át nagy sebességgel a Vatikán Szent Anna-kapuján, áttörve a svájci gárda és a vatikáni csendőrség két ellenőrző pontján.
A biztonságiak még egy lövést is leadtak, hogy feltartóztassák a járművet. A lövés a bal első sárvédőt érte, de az autó továbbhajtott egészen az Apostoli Palota hátsó udvaráig, ahol a vezető kiszállt, és a biztonságiak őrizetbe vették.