nlc.hu
Aktuális

Túlfoglalás miatt állva maradt egy utas a repülőgépen

Túlfoglalás miatt véletlenül egy álló utassal gurult ki a WizzAir egyik járata

Botrány alakult ki egy Budapestről Nápolyba tartó járaton, ugyanis a WizzAir több jegyet adott el, mint amennyi hely volt a repülőgépen, így a repülő álló utassal kezdett el kigurulni a kifutópálya felől. Később teljesen kiürítették a gépet.

Túlfoglalás miatt egy utasnak nem jutott hely a WizzAir Budapestről Nápolyba tartó járatán, ami miatt álló utassal a fedélzeten indult el és kezdte meg a gurulást a kifutópálya felé – írja a spabook.net. A portálnak az egyik olvasójuk hívta fel a figyelmét arra, hogy mi is történt valójában a gépen. 

A WizzAir egyik repülőgépe a kifutópályán

A WizzAir egyik repülőgépe a kifutópályán (Fotó: Beata Zawrzel/ Getty Images)

A gép június 1-jén indult volna Nápolyba, azonban már az indulással is problémák akadtak, ugyanis a reggel 7 órás indulás helyett még csak 8:45-kor kezdett el kigurulni a gép a kifutópálya felé. A légitársaság több jegyet adott el a járatra, így közölték egy négyfős társasággal, hogy közülük nem mindenki tud majd felszállni. A négy utas számonkérte a dolgozókat, hogy miért adtak el több jegyet, azonban az iparági gyakorlat szerint ez szinte mindennaposnak mondható és általában a kompenzációkkal jól kezelhető. 

Kiderült, hogy a check-in személyzet tagjai számolhattak el valamit, hiszen mégis felengedték a négy utast a személyzetre. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy álló utassal hogyan mozdulhatott meg a gép, hiszen az indulás előtt mindig szigorú ellenőrzést tartanak. A stewardess később közölte, hogy szálljon le a plusz utas a fedélzetről, az olasz utas pedig közölte, hogy nem fog leszállni. 

Később a rendőrség megérkezése sem hozta meg a várt eredményt, ugyanis közölték, hogy ameddig nem történik testi sértés, addig nem intézkedhetnek. Annak, aki önként leszállt volna, 250 eurót és szállást is biztosítottak volna, de senki nem élt ezzel a lehetőséggel, így kiürítették a repülőgépet és elölről kezdték a folyamatot. Végül az olasz utast nem engedték fel a repülőgépre. 

Az esetre reagálva a WizzAir is kiadott egy közleményt, amiben elmondták, hogy az Európa-liga budapesti döntője miatt a szokásosnál nagyobb forgalom alakult ki, ami miatt a Budapestről Nápolyba tartó járata nem tudott menetrendszerűen indulni. 

Az utasok közül néhányan a késés miatt elégedetlenkedni kezdtek, majd miután kiderült, hogy a járaton túlfoglalás történt, az egyik érintett utas a személyzet kérése ellenére, a földi kiszolgáló személyzet hibájából feljutott a fedélzetre.

 

Elmondásuk alapján a személyzet tagjai szerették volna megoldani a problémát, azonban az olasz utas társaival együtt agresszív magatartást tanúsítottak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top