Sokan Magyarországon is érezték azt az 5,1-es erősségű földrengést, amely kedd este fél nyolckor rázta meg Románia nyugati részét, a magyar határ mellett. Az RTL beszámolója szerint Arad megyében hatalmas téglák estek le a házakról, kémények dőltek le, autók sérültek. Többen az utcára rohantak ijedtükben.
Andó András, az Arad Megyei Tanács igazgatója szerint a földrengésben senki nem sérült meg, és az anyagi kár sem jelentős.
Fodor Csilla szeizmológus elmondta, hogy Magyarország délkeleti részéről, Szegedről, Békéscsabáról, de akár még Budapestről is, Győrből, Pécsről is érkeztek jelzések, hogy kilengtek a csillárok.
Májusban már volt két kisebb földrengés Arad mellett, előrengések.