nlc.hu
Aktuális
Ítélet született a nő ügyével kapcsolatban

Fotózott egy nő vezetés közben, ezért meghalt egy ember Esztergom közelében

Ítélet született annak a nőnek az ügyében, aki vezetés közben fotókat készített, ezért meghalt miatta egy ember Esztergom közelében.

A Tatabányai Törvényszék keddi közleményéből kiderült, hogy 2022. március 29-én egy nő Kesztölc felől Esztergom irányába tartott a 117-es főúton, amikor a környék annyira lekötötte a sofőrt, hogy gyorsan elő is kapta a telefonját azzal a céllal, hogy lőjön pár fotót – írta meg a tenyek.hu. 

A nő vezetés közben próbált meg képeket készíteni, aminek következtében a jobbra ívelő úton fokozatosan áttért a bal oldali, vagyis a menetiránnyal szembeni sávba, ahol egy érkező autóval ütközött. 

A sofőr autója az árokba csapódott és felborult. A nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a szemből érkező sofőr még a helyszínen életét vesztette. 

Autók közlekednek az esős utakon

Autók közlekednek az esős utakon (Fotó: Getty Images)

A bíróság most döntést hozott az ügyben.

A nőt 1 év 10 hónap, végrehajtásban 5 év felfüggesztett fogházbüntetésre, továbbá 800 ezer forint pénzbüntetésre, illetve 6 év közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top