nlc.hu
Aktuális
Életmentő pécsi hajléktalan

Egy hajléktalanon kívül senki nem segített a tóban elmerülő nőnek Pécsett

Gondolkodás nélkül ugrott a tóba a férfi.
Németh György

Németh György egy hete, a Balokány-ligeti tóból húzott ki egy bajba jutott, középkorú asszonyt. Az 50 év körüli, zavart nőt a mentők végül a pécsi pszichiátriára vitték, azóta ott kezelik. A pécsi hajléktalan azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy legalább harmincan voltak a környéken, de rajta kívül senki sem segített.

Azon a szakaszon, ahol a nő elmerült a vízben, legalább 2 méter mély a tó. Németh György szerint múlt szombaton nagyjából 17 fokos lehetett a víz.

A hajléktalan férfi legtöbbször a környéken tölti a napjait. Már reggel 7 órakor feltűnt neki a parton ülő nő. Barátaival távolabb beszélgettek, de fél szemmel figyelte, mit csinál az asszony. “Kint ült a padkán, aztán egyszer csak eltűnt. Ugrottam utána, közben vetkőztem. Alsógatyában beugrottam érte. Nehéz volt kimenteni” – mesélte. Az asszony ugyanis kapálózott, megmentőjét többször is a víz alá nyomta. György végül sikeresen a parthoz vergődött vele. Addigra a tűzoltók és a mentők is megérkeztek.

Amikor kitisztult a mentőben, akkor már megköszönte nekem, hogy kihúztam a vízből” – mondta el a férfi, aki szerint hamarabb is partra húzhatták volna, ha többen segítenek. “Itt voltak kint harmincan, senki meg nem mozdult. Senki nem ugrott utána” – fűzte hozzá Németh György.

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top