Hosszas levelezés és adatigénylés után nyert bizonyítást, ami eddig is sejthető volt: a Samsung SDI akkumulátorgyár bocsátotta ki a gödi csatornákból januárban felhabzó anyagot – írja az Átlátszó.
A Göd-ÉRT Egyesület nem hagyta annyiban a dolgot,
több – elvileg a Samsung SDI akkumulátorgyár ellenőrzésére is hivatott – hatóságnak is kérdéseket tettek fel az egész városban látható szennyeződéssel kapcsolatban. A katasztrófavédelmi hatóság semmit mondó, terelő jellegű válaszát követően végül kérdésre a DMRV illetékese bökte ki, hogy a habképző anyag bizony a Samsungból jutott a csatornahálózatba.
Hatósági eljárás persze nem indult a cég ellen,
pedig nem ez az első eset, hogy a Samsung területéről következmények nélkül jut ki szennyező anyag, úgy, hogy a hatóságok semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatnak az ügyben.