Megsérült Szoboszlai Dominik bokája, lehet, hogy nem tud majd pályára állni

nlc | 2023. Július 23.
Lehet, hogy emiatt ki kell majd hagynia egy hétfői meccset.

A magyar focista lehet, hogy nem tud majd részt venni a Liverpool és a Fürth barátsásgos meccsén, ugyanis egy németországi edzés közben megsérült a bokája, írja Dave Ockop, egy brit újságíró. Hozzátette, Szoboszlai Dominik lábát megvizsgálták, és valószínűleg nincsen nagy baj, nem egy súlyos sérülésről van szó. 

Szoboszlai Dominik a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Magyarország – Litvánia mérkőzése a Puskás Arénában 2023. június 20-án. (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Néhány héttel ezelőtt jelentették be, hogy a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya az RB Leipzigtől a Liverpool FC-hez igazolt. A fiatal sportoló kivásárlási ára 70 millió euró (kb. 26 milliárd forint) volt, és magyar futballistáért még soha nem adtak ekkora összeget.

„Én nem is félek kimondani, hogy ő ezzel a szerződéssel világsztár lett, és a pályán mutatott teljesítményével rá fog erre a jelzőre szolgálni”nyilatkozta a menedzsere,  Esterházy Mátyás. 

(via Telex)

Exit mobile version