Drágább büntetést fizetnek majd a gyorshajtók szeptember 1-jétől, a kormány ugyanis úgy döntött, hogy 30 százalékkal megemeli a gyorshajtásért járó bírságok összegét – számolt be a Tények. Aki például városban, 50 kilométer per óra helyett 65-el megy, az 39 ezer forintos büntetésre számíthat. De ha 125-tel lépi át a sebességhatárt, akkor 390 ezret fizethet be az államkasszába.
Az autósok azt mondták, egyetértenek a szigorítással.
Egy vezetéstechnikai oktató úgy véli, a magasabb büntetés mindenképpen visszatartó erő lehet, de szerinte még szigorúbb szabályokat is be lehetne vezetni. „Kicsikét jobb lenne, ha sávosan lenne esetleg a drágulás. Tehát nagyobb mértékben drágulna azoknál, akik nagyobb százalékban lépik át a sebességet, hiszen sokkal nagyobb visszatartó erő lenne” – nyilatkozta a Tényeknek Csörgő László.
Ám nem csak a gyorshajtást büntetik szigorúbban ősztől: az a sofőr, aki az autópálya leállósávján vezet, 130 ezer forintos büntetésre számíthat. De kiemelten figyelik az övhasználatot is: aki nem köti be magát lakott területen, 13 ezer, lakott területen kívül 19 500, autóúton és autópályán pedig 26 ezer forintot fizet szeptembertől.