nlc.hu
Aktuális
Előzetes letartóztatásban van egy olimpiai ezüstérmes magyar sportoló

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy olimpiai ezüstérmes magyar sportolót

A rendőrség kábítószer birtoklással és terjesztéssel gyanúsítja az olimpikont.
börtön

Egy hónapja előzetes letartóztatásban van egy magyar sportoló, aki ezüstérmet szerzett az olimpián – írja az Úgytudjuk. A homályos fogalmazás nem a véletlen műve: az oldal

sem a sportoló nevét, sem pedig a sportágát nem tette közzé.

A férfi néhány évvel ezelőtt megpróbálta a visszatérést, de nem járt sikerrel, így lezárta sportkarrierjét – közölte korábbi menedzsere, aki közel egy éve semmit sem tud róla.

A lap által kérdezett Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség a személyes adatok védelme miatt nem adott ki információkat az ügyben – írta a HVG.

A Magyar Olimpiai Bizottság már bőbeszédűbb volt az ügyben,

ők azt írták:

Az olimpiai életjáradékok odaítélését és kifizetését, illetve ennek teljes rendszerét a sportügyekért felelős minisztérium, esetünkben a Honvédelmi Minisztérium kezeli, így az ön kérdésére is ők tudnak érdemleges választ adni.

Pontosítás:

Kővágó Zoltán olimpiai ezüstérmes diszkoszvető szerint abszurd és hiteltelen minden olyan híresztelés, ami kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel kapcsolja össze a nevét. A Magyar Honvédségnél őrnagyi rangban szolgáló sportoló elmondta, hogy semmiféle eljárás nincs ellene folyamatban, nem ült előzetesben soha, most sem ül, és vélhetően nem is fog. Kővágó úgy érezte, reagálnia kell azokra a hamis híresztelésekre, miszerint neki bármilyen büntetőügye lenne folyamatban, pláne kábítószerrel kapcsolatban.

„Nem is értem az egészet, soha semmilyen kábítószerrel kapcsolatos eljárás nem folyt ellenem, ezért el sem tudtam képzelni, kiről lehet szó, hiszen Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében tudomásom szerint én vagyok az egyetlen élő olimpiai érmes sportoló. Arra is gondoltam, hogy vagy tévednek, vagy egy másik érmest fogtak el a megye területén, de mivel a hír teljesen abszurdnak tűnt, sokáig nem is foglalkoztam vele” – mondta el a sportoló, hozzátéve: a hír azért is teljesen hiteltelen, mert ha a katonaságon belül valóban történne egy ilyen súlyos eset, akkor az azonnal végigmenne a teljes rendszeren, azaz nyoma lenne, az érintettet pedig azonnali hatállyal felfüggesztenék és eljárás alá vonnák.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top