Két bűnöző, K. Attila és M. Sándor több értéktelen festmény fejében szerzett meg egy hévízi ingatlant. Az eladóval elhitették, hogy a képek értékesek, amivel hatvanmilliós kárt okoztak az idős hölgynek. A házat az egyik csaló lányára íratták – írja a Police.hu.
A hazai korrupciós állapotokra jellemző módon
K. Attila több személyt is be tudott csapni azzal, hogy nem létező pályázati források elnyerése fejében tőlük „a felmerülő költségek miatt” közel százmillió forintot húzott be. A zalai rendőrök több hónapos nyomozás után házkutatást tartottak az elkövetők Fejér és Pest megyei ingatlanjaiban, ahol
pénzt, ékszereket, iratokat és festményeket foglaltak le.
A 48 éves székesfehérvári K. Attilát többrendbeli csalás bűntette, a 61 éves dunavarsányi M. Sándort pedig csalás és pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. A rendőrök egy 25 éves lányt is felelősségre vontak a pénzmosásban való közreműködése miatt.