Mintegy 600 méterre állt meg egymástól két vonat Ikrénynél szombat délután – számolt be a Tények. A veszélyhelyzetet a Győrből a Sopron felé haladó motorvonat vezetője okozta, mivel a tilos jelzés ellenére elhagyta az állomást és már a nyílt pályán volt, miközben vele szemben a Győr felé közlekedő Intercity érkezett.
A biztosító berendezés azonban jelezte a bajt, de a forgalomirányító központból is azonnal hívták a vonatvezetőket, így időben meg tudtak állni. „A problémát azonnal észlelték a GYSEV forgalomirányítói központjában és jelezték a mozdonyvezetőnek, hogy álljon meg, illetve a motorvonat fedélzeti vonatbefolyásoló rendszere is működésbe lépett, így 90 méter után megállt a vonat az állomáson” – mondta el a történtekről Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője.
Rengetegen voltak a vonatokon, az utasokat – akik közül senki nem sérült meg – leszállították és pótlóbuszokkal vitték tovább. Csak 7 óra után állt vissza a közlekedés.
Egy szakértő szerint nagyon fontos, hogy lehetőleg minél több állomáson legyen forgalomirányító, de a biztonsági berendezések is életmentők. Az ominózus mozdonynál is azonnal jelzett az eszköz, amit a mozdonyvezető is észlelt. „Ha ő nem reagált volna, akkor belépett volna várhatóan az automata vonatmegállító berendezés, tehát ez a többlétű biztonság elengedhetetlen. Enélkül csak nagyon alacsony sebességnél lehetne a vasúthálózaton közlekedni” – nyilatkozta Dorner Lajos, a VEKE elnöke.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock