Féltucat nővel szexelt a rendelőjében, az asszisztensét pedig szexuálisan zaklatta a brit háziorvos

Rakita Vivien | 2023. Szeptember 14.
Betegségekről hazudott, manipulált és fenyegetett a Cambridge-ben végzett orvos.

Legalább fél tucat nő vádol egy brit háziorvost szexuális visszaéléssel, köztük egy „sebezhető” kolléga, aki azt állítja, hogy heti rendszerességgel kényszerítette szexre őt a férfi. A Swindon városában található rendelőjébe egyébként is több, randi appokon megismert nőt vitt fel munkaidőben Thomas Plimmer. Egy másik, szintén online megismert nőnek kéretlen, „munkában készült” fotót küldött a nemi szervéről. Plimmer egy harmadik nőt pedig megfenyegetett. Azt mondta neki, hogy „tudja, hol lakik”, és „ha feljelent az Orvosi Kamaránál, elvágom a torkát.”

Fotó: Facebook

Valahogy azonban az ügy mégis kikötött a brit Orvosi Kamaránál, ők indítottak most eljárást Plimmer ellen. A tárgyalás során Mark Monaghan, a Kamarát képviselő ügyvéd elmondta, hogy a Cambridge-ben végzett háziorvos szexuálisan zaklatta a kollégáját. A férfi asszisztenseként dolgozó nőnek először 2018 májusában kellett elviselnie Plimmer kéretlen közeledését. Ez egy telefonon, figyelmeztetés nélkül mutatott videó formájában kezdődött, melyen Plimmer volt látható szex közben. Ezek után az orvos megpróbálta megcsókolni és megérinteni a nőt, aki azt állítja, hogy Plimmer ezek után rendszeresen „bejött az irodájába kigombolt nadrággal, és megpróbált vele flörtölni.”

Monaghan elmondása szerint a háziorvos tudta, hogy a kollégája sebezhető pozícióban van, és tudatosan élt vissza a hatalmával. Az asszisztens ezen kívül azt is mondja, hogy nem egyszer sétált be a rendelőbe, és kapta rajta Plimmert szex közben. A férfi egyébként rendszeresen küldött explicit tartalmú videókat a kollégájának – ezt pedig be is ismerte. Állítása szerint a heti rendszerességű „szexuális viselkedést” a kollégája felé mindig beleegyezésen alapult. A nő azonban elmondta, hogy félt bejelenteni a helyzetet, és attól tartott, hogy őt hozzák ki hibásnak.

Nem csak az asszisztensét zaklatta

Plimmer 2019 szilveszterén megismert egy nőt – ismételten egy randiappon –, akit aztán január 3-án felvitt a rendelőjébe. A tárgyaláson elmondták, hogy ezután a férfi készített egy csésze teát, kulcsra zárta az ajtót, majd a nő szexuális aktust hajtott végre rajta. Monaghan szerint a nő „kellemetlenül érezte magát”, mert hallotta, hogy odakint emberek mászkálnak.

Egy Miss C-nek nevezett nővel még 2018 májusában találkozott, akivel a barátnőjeként bánt. Együtt mentek egy Wimbledon teniszmeccsre, a nő pedig még a szüleinek is bemutatta Plimmert. Ezek után egyre több kifogással állt elő, amiért nem tudnak találkozni. Többek között azt hazudta, hogy az édesanyja többször is komolyan sztrókon esett át, ezért vele kell lennie a rehabilitációs intézetben. „Ezek a kifogások szándékos hazugságok voltak, amelyek lehetővé tették számára, hogy zsonglőrködjön más nőkkel” – mondta a bíróságon az ügyvéd.

2020 májusában Miss C és Plimmer már két éve voltak együtt, amikor a nőt már aggasztani kezdte a távolságtartó viselkedése. Ezért az orvos áthívta a rendelőjébe, ahol munkaidőben lefeküdt vele. Plimmer állítólag ezek után továbbra is „figyelmes volt a távolból”, de akkor már régóta egy másik nővel élt együtt. A Miss D-ként hivatkozott nővel 2019 januárban találkozott.

Miss D-vel jó néhány kezdeti randevút mondott le, azt állítva, hogy a testvére beteg lett és kórházba került. Fényképeket küldött és lépésről lépésre beszámolt a bátyja állítólagos betegségéről annak ellenére, hogy az egész történetet csak kitalálta.

Egy ötödik nő, akivel 2021-ben szintén egy randi oldalon ismert meg – neki küldte a kéretlen péniszfotókat. A hatodik nőt pedig a torkának elvágásával fenyegette meg.

via

Exit mobile version