Fuldokló kutyát mentett egy utas a 30-as buszon, Budapesten. Mint az RTL Híradó riportjából kiderül, a fiatal nőnek az lett gyanús, hogy egy idős asszony kezében lévő nejlonszatyorban mozgolódik valami. Előbb rávette, hogy mutassa meg, mi van benne, később arra is, hogy adja neki a yorkit. Ahogy leszállt vele, azonnal kivette a zacskóból a szerencsétlen ebet.
“Nem voltam benne biztos, hogy kutyus, cica vagy egy kisbaba van a zacskóban, úgyhogy szóba elegyedtem a hölggyel és megkértem, hogy mutassa meg, mi van a zacskóban. Mondta, hogy nem mutatja meg, de egy kutyus van benne. Erősen megkértem, hogy tényleg hadd nézzem meg, és megmutatta. Egy nagyon rossz állapotú kis yorki volt benne” – mesélte a történtekről az állatot megmentő hölgy, aki szerint látszott a kutyán, hogy szenved. Az asszony teljesen összeszorította a zacskó nyakát, hogy ne tudjon kijönni belőle az eb, aki azonban már vergődött bent. Az mesélte, hogy a kutyát vidékről hozta, de nem tudja, mit csináljon vele. Utastársa ekkor kikönyörögte, hogy adja oda neki, majd a következő megállónál rögtön leszállt, hogy kivehesse a zacskóból a fulladozó négylábút.
A párkilós kutya előbb ájultan feküdt, a friss levegőn azonban gyorsan magához tért. “Kiborítottam a kutyust a zacskóból nagyon finoman, az oldalán feküdt, pihegett, nem nagyon mozgott. Nem voltam benne biztos, hogy életben van. Pár másodperc múlva elkezdte felemelgetni a fejét” – mondta el a ebet megmentő hölgy, aki azonnal segítséget hívott.
A rendőrök állatkínzás miatt indítottak nyomozást, az állatvédők pedig orvoshoz vitték a kutyát. Kiderült, hogy súlyos oxigénhiányos állapot alakult ki nála.
Az RTL Híradó úgy tudja, az idős nőt már azonosították a rendőrök, de még nem hallgatták ki. Állatkínzásért akár 3 év börtönt is kaphat.
A kutyában nem volt chip, 12 év körülire becsülik az életkorát. Egyelőre az Állatmentő Ligánál marad. Idős kora miatt a szemét és a száját is kezelni kell, hamarosan pedig örökbe fogadható lesz.
Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó