Vasárnap napos időre számíthatunk általában kevés, de az ország keleti harmadán több gomolyfelhővel, arrafelé zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között valószínű. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő – írja a kiderul.hu.
Hétfőn is napos idő valószínű gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Általában száraz idő lesz, de egy-egy zápor, zivatar nem kizárt északkeleten. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, főleg a Kisalföldön helyenként megerősödik. Délutánra 25 és 31 fok közé melegszik fel a levegő.
Indián nyár
Indián nyári napoknak azt tartják, amelyeken a napi maximumhőmérséklet elérte a 20 Celsius-fokot ősszel. A legtöbb ilyen nap 1943-ban és 2019-ben fordult elő (30-30), de sok volt 2018-ban (28), valamint 1907-ben és 2006-ban is (27) szeptember 21. és november 7. között a fővárosban. A bejegyzéshez készített térkép szerint a 20. század elején még 11,5 indián nyári nap volt jellemző Budapest belterületén, a 2020-as években pedig már 17.
Kedden egy hidegfront szakadozott felhőzete vonulhat át hazánk felett nyugatról kelet felé. Emellett több órára kisüthet a nap. Szórványosan számítani lehet záporesőre, zivatarra. A déli, majd nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik, zivatar környékén viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 32 fok között várható.
Szerdától újra a napsütésé a főszerep, csütörtök és pénteken is 30 fok felett lesz a csúcshőmérséklet.