nlc.hu
Aktuális
A Google Maps-t azzal perelik, hogy vízbe fulladt miattuk egy autós

A Google Maps-t azzal perelik, hogy vízbe fulladt miattuk egy autós

Meghalt egy amerikai férfi, miután tavaly szeptemberben folyóba hajtott kocsijával egy, a Google Maps-en tévesen feltüntetett híd miatt.

Meghalt egy amerikai férfi, miután 2022 szeptemberében egy folyóba hajtott kocsijával, mivel a Google Maps egy nem létező, összeomlott hídra irányította az észak-karolinai Hickory környékén. Philip Paxson családja most beperli a céget a férfi halálos baleset miatt, azt mondják, hogy a Google a hibás, mert nem frissítette térképét, miután az ott lévő híd kilenc évvel korábban ledőlt.

A Google Maps-t azzal perelik, hogy vízbe fulladt miattuk egy autós

A Google szóvivője szerint „vizsgálják a keresetet”,

amit kedden nyújtották be a Wake megyei polgári bíróságon. A kétgyermekes Paxson lánya kilencedik születésnapi bulijáról tartott hazafelé ismerőse házából, számára ismeretlen környéken. Felesége korábban hazavitte két lányukat, ő pedig maradt segíteni kitakarítani.

Meghalt egy amerikai férfi, miután 2022 szeptemberében egy folyóba hajtott kocsijával, mivel a Google egy nem létező, összeomlott hídra irányította az észak-karolinai Hickory környékén.

– írta a család ügyvédje keresetlevelükben.

Miközben óvatosan vezetett a sötét esős időben, gyanútlanul követve a Google elavult útmutatásait, tragikus módon lezuhant a csaknem egy évtizede Bridge to Nowhere-nek nevezett hídromról és belefulladt a Snow Creekbe.

A helyiek többször is kérték a Google-t, hogy a híd 2013-as összeomlása után frissítsék online térképeiket. A Charlotte Observer szerint a híd feljárójánál elhelyezett útakadályokat vandálok korábban tönkretették. A Google mellett három helyi céget is perel a család, mivel kötelességük lett volna karbantartani a hidat.

“A lányaink azt kérdezik, hogyan és miért halt meg az apjuk,

és nem tudom nekik elmagyarázni, mert felnőttként sem értem, hogyan tehették ezt. A térképért és a hídért felelősek számára keveset jelent az emberi élet” – mondta Philip özvegye, Alicia Paxson a közleményében.

A Google szóvivője legmélyebb együttérzését fejezte ki a Paxson családnak. “Célunk pontos útvonal-információkat biztosítani a Mapsen, jelenleg vizsgáljuk ezt a keresetet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top