nlc.hu
Aktuális
Út közepére kerültek a villanyoszlopok Mosonmagyaróváron.

Villanyoszlopok vannak az út közepén egy magyar városban, szerintük különlegesség

Mosonmagyaróváron leaszfaltozták az utat, de a villanyoszlopok maradtak a helyükön.

A mosonmagyaróvári Királydomb utcát hosszú idő után mostanra aszfaltozták le, több villanyoszlop pedig a leaszfaltozott út kellős közepére került. A dolog egy, a közösségi médiában feltűnt fotóból derült ki nemrég.  A legtöbb lakót nem zavarja, örülnek, hogy megszűnik az állandó por – tudósít az RTL Híradó.

Villanyoszlopok vannak az út közepén egy magyar városban, szerintük különlegesség

 

Személyesen én is, meg az utcában is mindenki

örül neki. Mert a port nehéz volt már kibírni, én például azért hagytam meg az élő sövényeket, hogy a portól védjem a ház elejét. Már nagyon rég óta várományos volt ez az egész – lelkendezett Jójár Ferenc.

Ez egy különlegesség lesz talán. Eddig is kerülgetni kellett. Engem nem zavar. Biztos, hogy tesznek ki valami figyelmeztetőt, hogy nehogy baj legyen belőle

– latolgatta a további teendőket.

A balesetveszélyesnek tűnő oszlop-elhelyezésnek a városüzemeltetés ügyvezetője szerint nyomós indoka van:

Sem anyagilag, sem időben nem indokolta volna az áttervezés, hogy ezt a vezetéket kitegyük, ezért a tervező talált egy olyan megoldást, amivel bent maradt az út közepében

– mondja a cégvezető. Az áthelyezés több tíz millió forint lenne, úgyhogy a tervek szerint az oszlopok körül kis járdaszigeteket építenek, a balesetek elkerülésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top