nlc.hu
Aktuális
209-ben feldarabolta saját húgát a budapesti buszsofőr, most derült ki a bűncselekmény.

Feldarabolta saját húgát a budapesti buszsofőr

Erika "bűne" annyi volt, hogy nem akart prostituáltként dolgozni.

A rendőrség egy 2008-as eltűnési ügyben ért el áttörést. Kiderült, hogy a 15 évvel ezelőtt Budapesten eltűnt, 17 éves Erikát testvére ölte meg és darabolta fel, mert nem akart prostituált lenni – írja a Telex. Csütörtök délután Petőfi Attila rendőr vezérőrnagy tartott sajtótájékoztatót, beszámolva a darabolós gyilkosság részleteiről.

Az áldozat, Erika 2008-ban Szegeden élt, középiskolába járt,

szüleivel lakott, akiknek három gyerekük volt. Egyik testvére intézetbe került, egy másik testvére pedig kikerült a családból. Anyja szigorúan nevelte Erikát, aki többször szóvá tette, hogy ha nagykorú lesz, elhagyja családját. 2008-ban Erika testvére, János meglátogatta a családot élettársával, Hajnalkával és kislányukkal. 2008. október 13-án reggel mentek fel Budapestre négyen: János, az élettársa, egyéves kisgyerekük és János később megölt testvére, Erika.

rendőrség

Erikával ezután nem tudtak beszélni a szülei.

Hiába hívták fel őt, a lány nem szólt bele a telefonba. A rendőrök elkezdték keresni, de a lány hónapok múlva sem adott magáról életjelet. A rendőrök szeptemberben újra átvették a rendelkezésre álló információkat, a lány utolsó napjait. Végiggondolták, kinek állhatott érdekében a megölése.

Múlt csütörtökön újra kikérdezték Jánost és Hajnalkát. Ők újra elmesélték a korábban is előadott – hamis – történetüket, hogy miután vonattal Szegedről Budapestre érkeztek, Erika eltűnt, azóta nem hallottak róla. A rendőrök külön-külön is kihallgatták őket, a nőtől pedig megtudták: János ölte meg Erikát.

A férfi 2008-ban egy másik ügy miatt körözés alatt állt,

emiatt nem hagyta el a XVI. kerületi albérletüket. Erika sem mutatkozott az utcán, mert őt eltűntként keresték. János prostitúcióra próbálta kényszeríteni a lányt, hogy pénzhez jusson, de ő ellenállt. 2009 elején ismét sikertelenül próbálkozott, majd agyonverte testvérét, „a fejét többször az aljzatba verte”. János a Tescóban vett késeket, és húsdarálót is beszerzett. A holttest egy részét az albérlet egyik szobájában darabolta fel, majd a lány testének egyes darabjait hetekig a lakásban tárolta, mielőtt az ország több pontján elrejtette.

A rendőrök Hajnalkát tanúként hallgatták meg,

és kimentek vele az egykori albérletükbe is, ahol az eset történt. A nő ott mesélte el a történteket. A közel 40 éves János buszsofőrként dolgozott letartóztatásáig. Megtagadta a vallomástételt, a gyanúsítás ellen panasszal élt. A rendőrök attól tartottak, hogy megpróbálhatja befolyásolni a tanúként kihallgatott Hajnalkát, ezért letartóztatták a férfit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top