Először hajtottak végre szembeültetést – egyelőre kérdéses, hogy képes lesz-e valaha látni az új szemével a beteg

nlc | 2023. November 10.
Már maga az, hogy sikeres volt a transzplantáció, óriási eredménynek számít.
műtét

A New York-i sebészek a tegnapi nap folyamán egy olyan dolgot hajtottak végre a műtőszobában, amire vélhetően egy egész világ emlékezni fog, ugyanis először hajtottak végre szemtranszplantációt. Ezt egy hatalmas áttörésként értékelték, még annak ellenére is, hogy a beteg még nem látta viszont újdonsült érzékszervét. 

„A puszta tény, hogy átültettünk egy szemet, óriási előrelépés. Évszázadok óta tervezik és gondolkodnak róla, de még soha nem hajtották végre” – nyilatkozta Dr. Eduardo Rodriguez, az orvosi csapat vezetője a Reutersnek. 

Aaron James és Dr. Eduardo Rodriguez (Fotó: NYU Langone Health)

A páciens a 46 éves, arkansasi Aaron James, akinek az arcát 2021-ben 7200 voltos áramütés érte, miközben nagyfeszültségű hálózaton dolgozott. A baleset következtében a férfi – aki 10 éven keresztül szolgált az amerikai hadseregben – elvesztette bal szemét, orrát, ajkait, elülső fogait, bal arcát és állát, valamint bal karját a könyöke felett.

Körülbelül 5 hónapja esett át a transzplantációs eljáráson, amelyben 140 orvos vett részt, és amely 21 órán át zajlott. Az orvosi csapat az orrot, a bal felső és alsó szemhéjat, a bal szemöldököt, a felső és alsó ajkakat, valamint a jobb szem alatti szöveteket is átültette. Transzplantálták továbbá az ezekhez a szövetekhez tartozó koponya, arccsont, orrcsont és állcsont alatti részeket, illetve a bal szemet és a hozzá tartozó látóideget. A műtétnek köszönhetően újra tud ízlelni, szagolni és szilárd ételeket enni.

Kezdetben pusztán esztétikai okokból vonták be a szemgolyót is, azonban az átültetett szem fontos jeleit mutatta az egészségesnek működésnek, többek között a jól funkcionáló ereket és a retinát. Vélhetően senki nem számított arra, hogy ez lesz az első és az egyetlen sikeres szem- és részleges arcátültetés. 

A veterán és a felesége – Fotó: NYU Langone Health

James még nem tudja felemelni a bal felső szemhéját, hogy kinyissa a bal szemét. Hunyorítani ugyanakkor képes, a szem körüli izmait is meg tudja feszíteni, sőt a szem hátsó részén lévő fényérzékelő sejtek is reagálnak a fényre. A beérkező jeleket még nem képes észlelni – azaz a szem nem kommunikál a páciens agyával a látóidegeken keresztül –, kérdéses, hogy képes lesz-e valaha látni új szemével. 

„Ha együtt tudnánk dolgozni más tudósokkal is, akik más módszereken dolgoznak a látás vagy a látókéreg helyreállításával kapcsolatban, akkor azt hiszem, hogy egy lépéssel közelebb kerülünk a cél felé” – tette hozzá az orvos.

Aaron azt is elmesélte, hogy az orvosok már az első pillanattól kezdve felkészítették arra, hogy az eljárás bizonytalan lábakon áll. Sőt azt is, hogy soha nem számítottak arra, hogy ez egyáltalán majd működni fog. Ennek ellenére Rodriguez továbbra sem veti el a lehetőségét, hogy a férfi majd egy napon valóban visszanyeri látását. 

„Szerintem senki sem állíthatja biztosra, hogy látni fog, de azt sem, hogy soha nem nyeri vissza a látását.”

Mindenesetre már maga az a tény, hogy transzplantáltak egy szemet, történelmi lépésnek számít az orvostudományban. 

Exit mobile version