Egy 27 éves dél-afrikai fiatalember, Matthew Bogani Lani komoly internetes hírnévre tett szert azzal, hogy orvosnak adta ki magát és azt állította: ő az ország legfiatalabb orvosa. A 300 ezer fősre duzzadt TikTok követőtáborát azzal kábította, hogy ő egyfajta csodagyerek, aki több középiskolai osztályt átugrott és már 16 évesen a Wits Egyetemen tanult orvostudományt.
Gyakran filmezte magát, ahogy épp kórházakban járkál orvosi köpenyben, sztetoszkóppal, orvosi tanácsokat adott, sőt még gyógyszereket is árult. Lani valójában egyáltalán nem volt orvos, és egy idő után forró lett a lába alatt a talaj – derül ki az odditycentral cikkéből.
A fiatal férfire múlt hónapban csaptak le az őrök a johannesburgi Helen Joseph Kórházban. Kapucnis pulóvert viselt, arcán sebészeti maszk volt, a nyakában sztetoszkóp lógott. A lebukása után kikéredzkedett a mosdóba, ahol megpróbált kimenekülni egy kis ablakon, de időben elkapták, és kihívták a rendőrséget. Matthew Lani ügyét már vizsgálták a félrevezető tartalmai miatt korábban is, sőt a TikTok a feljelentések hatására betiltotta a fiókját, miután kiderült, hogy az említett orvosi egyetemnek a férfi sosem volt hallgatója, ám ő továbbra is orvosnak adta ki magát.
Mondanánk, hogy minden jó, ha jó a vége, de van ám slusszpoén is. Dél-Afrika Nemzeti Ügyészi Hatósága végül közleményt adott ki, mely szerint nincs bizonyíték a Matthew Lani elleni vádak alátámasztására. Ezzel megerősítették a férfi ügyvédeinek érveit, aki szerint Lani közösségi médiás tevékenysége valójában csak szórakoztatás volt, és nincs olyan panaszos, aki azt állítaná, hogy a férfi valóban orvosként konzultált volna vele, így ügy sincs.