Kiengedték a börtönből a túlsúlyos gyilkost, mert nem tud diétázni a rácsok mögött

F.C. | 2023. November 25.
Háborog a bírói döntésen az áldozat családja.

Olaszországban nemrég kiszabadult a börtönből egy, a barátnője meggyilkolásáért 30 év börtönre ítélt, extrán túlsúlyos férfi, mivel a bíróság úgy ítélte meg, hogy képtelen lefogyni a rácsok mögött.

Dimitrij Fricanót 2017-ben tartóztatták le, mert egy heves vita során megölte a barátnőjét, Erikát, miközben Szardínián nyaraltak. Eredetileg azt mondta a rendőröknek, hogy rablók támadták meg őket és ölték meg az élettársát, de nem hittek neki a rendőrök. A férfi végül bevallotta, hogy ö szúrta meg 57-szer a nőt. Mint kiderült, azon pöccent be, hogy evés közben túl sok morzsát hagyott a nő az ágyon, és ettől annyira dühös lett, hogy nem tudott uralkodni magán. Két évvel később gyilkosság vádjával állították bíróság elé, de csak 2022-ben ítélték el 30 évre. Idén novemberben azonban már ki is szabadulhatott, mert életveszélyesen elhízott, bent pedig nem tud diétázni.

Elítélése idején Fricano 120 kilót nyomott, de a következő 12 hónap során 200 kilóra hízott meg. Ekkora súly pedig az orvosok szerint nagy kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségekre. Állítólag mankó vagy tolószék nélkül képtelen közlekedni a börtönben, a bíróság pedig arra a döntésre jutott, hogy a férfi állapota „összeférhetetlen a börtönléttel”, mivel bent nem tudja betartani az alacsony kalóriatartalmú étrendjét. „Segítségre van szüksége, amit a börtönben nem kap meg” – döntött a bírói testület, hozzátéve, hogy nem maradhat a rácsok mögött, mivel az elhízása és láncdohányzása miatt halál várna rá, ha bent maradna.

Fricano így a büntetésének hátralévő idejét házi őrizetben tölti majd egy Biella melletti városban.Az ítélet feldühítette az áldozat családját. Bár a törvény kimondja, hogy ha a férfi állapota javul, vissza kell térnie a börtönbe, Erika szülei azonban úgy vélik, hogy ez nem valószínű, hogy megtörténik. „Dimitrij házi őrizetben? Szégyen ez a döntés! Még a maffiózók sem részesülnek ilyen bánásmódban” – nyilatkozta felháborodva a meggyilkolt nő édesapja az egyik olasz napilapnak.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version