nlc.hu
Aktuális
Uszodai agyvérzése után agyműtétek sora

Uszodában kapott agyvérzést a 12 éves Miklós, élete végéig ágyhoz lesz kötve

Minden előjel nélkül esett össze az úszásórán.
uszoda

A 12 éves Miklós úszásórán vett részt idén februárban a mátészalkai uszodában, amikor is epilepsziaszerű rohamot kapott és elvesztette az eszméletét. Helikopterrel szállították őt a debreceni kórházba. A fiú az agyvérzés előtt makkegészséges volt, ezért is áll az egész család teljesen értetlenül a történtek előtt. Miklós – aki időközben már hazatérhetett a családja körébe – azóta több komoly agyműtéten is átesett, ám sosem lesz a régi, élete végéig ágyhoz lesz kötve – írja a Bors.

A családot nagyon megviseli, hogy ez történt a korábban élettel teli fiúval. „Öt komoly műtéten is átesett. Az agyától a gyomráig egy csövet vezettek le és most már ezzel együtt kell élnie az élete végéig” – mondta megtörten az édesapja.

Egy idei friss kutatás amúgy összefüggést tárt fel az egyik vércsoport és az agyvérzés kialakulása között. A kutatók 17 ezer stroke-on átesett személy és közel 600 ezer, szélütést át nem élt ember adatait vetették össze, akiknek a kora 18 és 59 év között volt. Arra jöttek rá, hogy nagyobb eséllyel lehet stroke-ot kapni A vércsoporttal. A Marylandi Egyetem érsebészei egyelőre nem tudják, hogy az A vércsoport miért jár magasabb kockázattal, de elképzelhető, hogy az extra kockázatnak köze lehet a véralvadási faktorokhoz, például a vérlemezkékhez és az ereket bélelő sejtekhez, valamint más keringő fehérjékhez, amelyek mind szerepet játszanak a vérrögök kialakulásában.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet Emberi agy grafikája Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top