nlc.hu
Aktuális
Elpusztult Mali, a világ legmagányosabb elefántja

Elpusztult Mali, a világ legmagányosabb elefántja

Malit, aki több mint 40 évig teljesen egyedül élt a manilai állatkertben, korábban nevezték a „világ legszomorúbb elefántjának” is.
Meghalt a világ legszomorúbb elefántja.

45 egyedül töltött év után elpusztult Mali, a manilai állatkert és ezzel együtt az egész Fülöp-szigetek elefántja. A magányos nőstény életkörülményei már évek óta foglalkoztatták az állatvédőket, olyannyira, hogy a PETA még egy tiltakozókampányt is szervezett, amiben többek között szóvá tették, hogy az állatkert még a legelemibb orvosi ellátást is megtagadja a hatalmas emlőstől.
 
Miközben a kampányhoz olyan hírességek is csatlakoztak, mint Paul McCartney és Jane Goodall, a világ azért könyörgött, hogy Malit áthelyezzék Manilából; lehetőség szerint egy kifejezetten elefántoknak fenntartott thaiföldi rezervátumba. Erre már csak azért is szükség lett volna, mert – ahogy a BBC cikkében utal rá – az idősebb nőstény elefántoknak valóságos kínzás az egyedüllét, már csak azért is, mert ezek a példányok a vadonban általában egy csapattal élnek együtt, ahol többek között egymás borjait nevelik. 
 
Mali halálhírét az állatkert most egy Facebookra töltött videóban jelentette be.

Ebből kiderül, hogy az elefánt gondozóinak múlt pénteken feltűnt, hogy Mali a törzsét folyamatosan a falhoz dörzsöli. „Ez azt jelezte, hogy nagy fájdalmai vannak” – mondta a videóban dr. Heinrich Patrick Pena-Domingo, az állatkert főállatorvosa. Hozzátette, Mali ezután kedd reggel már az oldalán és küzdött a levegőért. „Antihisztaminokat és vitaminokat kapott, de végül aznap délután meghalt.” A boncolás során végül kiderült, hogy az elefánt halálát az okozta, hogy több szervében is daganat alakult ki, valamint az aortája is elzáródott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top