nlc.hu
Aktuális
Meghalt Finta József építész

Meghalt Finta József

Életének 89. évében elhunyt Finta József, Kossuth-, Ybl Miklós- és Steindl Imre-díjas alkotó, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja.

Finta József vasárnap hunyt el. A halálhírt először közlő Finta Stúdió közleménye szerint Finta József az építész szakmát egy legendás modernista generációtól tanulta, majd alkotásai révén vált ő is annak teljes jogú tagjává.

Meghalt Finta József

Ismerői szerint soha nem a pillanatnak tervezett,

alkotásai időn kívüliek, egész életében a hosszú távon érvényesnek tartott értékeket kutatta.
Finta József 1935. június 12-én született Kolozsváron. 1958-ban az Építőipari- és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, majd a Lakóterv munkatársa, osztályvezetője, később igazgatóhelyettes-főépítésze volt, osztatlan elismerést aratva alkotásaival.

Ő tervezte a Duna Intercontinentalt, a Fórumot, a Tavernát, a Novotelt,

a Kempinskit, valamint a Kongresszusi Központot és a Nemzetközi Kereskedelmi Központot. Pozsonyban, Bécsben és Brnóban is épített szállodát. 
Finta József 1965-ben,

30 évesen kapott először Ybl Miklós-díjat

 

dunaújvárosi munkáiért. 1994-ben önálló irodát nyitott, ezzel tervezte Budapesten a Szabadság téri Bank Centert, a Teve utcai rendőrpalotát, a lágymányosi egyetemi városban a Budapesti Műszaki Egyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (BME-ELTE) informatikai épületét és

az 1999 végén átadott WestEnd City Centert.

Kevés lakóházának kiemelkedő darabja a 2005-ben a Gellérthegyre tervezett, háromszintes épület.
2017-re készült el Szabó Tamás János közreműködésével a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézményei közé tartozó Ludovika Campus kollégium és oktatási tömb, amelyért a tervezők Építőipar Nívódíjat is kaptak.

1985-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-tól rendes tagja.

Több építészeti témájú szakkönyvet írt. Budapest, Salgótarján és Belváros-Lipótváros díszpolgára volt. 1965-ben és 1972-ben Ybl Miklós-díjat, 1970-ben állami-díjat, 1993-ban Magyar Művészetért-díjat, 1996-ban Kossuth-díjat, 1997-ben Köztársasági Elnöki Aranyérmet, 2007-ben Prima Primissima-díjat, 2013-ban Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top